Immár váltott bikákkal

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2003.12.02. 21:32
Címkék
Sok az esemény, fogjuk tehát rövidre. Azt követően, hogy Scott Skiles személyében új vezetőedzőt ültettek a gyeplőhöz, a lovakat, pontosabban a bikákat is váltották a chicagóiak.
A képen Earl Watson (jobbra) képviselte Memphis három év után gyôzte le a Bostont
A képen Earl Watson (jobbra) képviselte Memphis három év után gyôzte le a Bostont
A képen Earl Watson (jobbra) képviselte Memphis három év után gyôzte le a Bostont
A képen Earl Watson (jobbra) képviselte Memphis három év után gyôzte le a Bostont
A képen Earl Watson (jobbra) képviselte Memphis három év után gyôzte le a Bostont
A képen Earl Watson (jobbra) képviselte Memphis három év után gyôzte le a Bostont
Jalen Rose, Donyell Marshall és Lonny Baxter Torontóba került, és az onnan érkező Antonio Davis és Jerome Williams máris segített megszakítani a Bulls hetes kudarcsorozatát. A térdkalácstöréséből felépülő Antonio McDyess 14 hónap után először lépett pályára a New Yorkban, de hiába a közönségszeretet, nagyon ideges volt (mindössze két pont, az is büntetőből), és nem tudott tenni a Detroit sikere ellen. Nyugatról: Tim Duncant egy mérkőzésre eltiltották, amiért pénteken fellökte a játékvezetőt – nélküle a csapata kikapott a Clipperstől.

NBA, alapszakasz, 35. játéknap
Boston Celtics–Memphis Grizzlies 89–96 (23–19, 20–25, 27–27, 19–25).
Legjobb dobók: Pierce 26, E. Williams 11, ill. Gasol 19, Wright 14, Battier, Swift 12-12
Chicago Bulls–Milwaukee Bucks 97–87 (19–27, 30–16, 19–26, 29–18). Ld: J. Crawford 30, E. Curry 22, Je. Williams 13, ill. Redd 26, D. Mason 18, J. Smith 16
Los Angeles Clippers–San Antonio Spurs 91–83 (18–18, 28–14, 16–19, 29–32). Ld: Maggette 24, Kaman 15, Jarics 13, ill. M. Rose 26, Parker 14, Nesterovic 13
New York Knicks–Detroit Pistons 78–79 (27–16, 20–21, 9–12, 14–21, 8–9) – hosszabbítás után. Ld: Houston 20, Ku. Thomas 16, Ward 12, ill. Billups 24, Okur 14, Williamson 12
Phoenix Suns–Indiana Pacers 82–89 (25–22, 19–22, 18–17, 20–28). Ld: Marion 15, Marbury 14, Sc. Williams 13, ill. J. O’Neal 32, A. Harrington 18, R. Miller 15
Utah Jazz–New Jersey Nets 91–84 (22–16, 16–15, 28–25, 25–28). Ld: Kirilenko, Stevenson 18-18, Harpring 16, ill. Jefferson 22, Kidd 15

A játéknap legjobbjai
Pont: Jermaine O’Neal (Indiana) 32; lepattanó: Dikembe Mutombo (New York) 18; támadólepattanó: Jermaine O’Neal 8; védőlepattanó: Dikembe Mutombo 13; assziszt: Mike James (Boston), Mike Miller (Memphis) és Stephon Marbury (Phoenix) 10-10; tripla: Jamal Crawford (Chicago), Reggie Miller (Indiana) és Paul Pierce (Boston) 4-4; dobásblokkolás: Jermaine O’Neal 8; labdaszerzés: Ben Wallace (Detroit) 5; százalékos mezőnypontosság: 48.6 (34/70, Utah); a legmagasabb nézőszám: 17 140 (Chicago–Milwaukee); a leghosszabb mérkőzés: New York–Detroit (2 óra 25 perc)

Röviden

KÍNAI MIAMIBAN. A Miami szerződtette az idényt az LA Clippersben kezdő kínai Vang Cse-csét, eközben Tyrone Hillt szabadlistára tette.

A LEGJOBBAK. November hónap legjobbjának Keleten Baron Davist (New Orleans), Nyugaton Predrag Sztojakovicsot, az elmúlt hét legjobbjának pedig Dikembe Mutombót (New York, Kelet) és Voshon Lenardot (Denver, Nyugat) választották.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik