Négyből négy Miamiban

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2003.12.17. 21:06
Címkék
"Négy győzelem nem elég, remélhetőleg mindjárt meglesz az ötödik is  jelezte Lamar Odom, mennyire megváltozott a széljárás Miamiban. Igaz, még csak kilencedik a floridai gárda, de éppen öt hellyel lenne hátrébb, ha nem nyerte volna meg a legutóbbi négy meccsét, és e mutató alapján nem lenne a Keleti főcsoport legjobb passzban lévő csapata (a ligában pillanatnyilag a San Antonio hetes sikerszériája a leghosszabb).
Az Atlanta felett aratott keddi diadal elsősorban az említett Odom érdeme (19 pont mellett 12 lepattanó, sorozatban negyedszer dupla dupla), no meg az újonc Dwyane Wade-é, aki 22 mezőnydobásából 15-öt célba juttatott, nem is beszélve a kilenc gólpasszáról. "Ahogy nő az önbizalmam, úgy hisznek bennem egyre jobban a társaim” – jegyezte meg örömmel Wade, aki pontjaiból 19-et szerzett a szorosabb félidőben, az elsőben. Az irányító mostani teljesítményével a Miami történetének ötödik legeredményesebb újonca lett. De szóljunk a csapatmunkáról is, hisz a Heat emberei 56 lepattanót kapkodtak össze, ennél hatékonyabb gyűjtőmunkát még nem végeztek a palánkok alatt ebben az évadban. A Miami egyszer sem állt vesztésre azt követően, hogy Caron Butler egy ziccerdobással 21–19-re alakította az állást az első negyed hajrájában.Röviden: hat mérkőzés után megszakadt a Phoenix kudarcsorozata, Shawn Marion 5.6 másodperccel a pontszegény hosszabbítás vége előtt bemutatott zsákolása az új vezetőedző, Mike D'Antoni első győzelmét jelentette; a Chicago először nyert egyhuzamban kétszer ebben az évadban; a Golden State 23 pontot szerzett gyors indításból New Yorkban; a washingtoni Larry Hughes 38-as idénycsúcsából 20 pontot szerzett a negyedik negyedben; a tetemes hátrányból feltámadó Memphis 2001 novembere óta először verte meg a Sacramentót, mi több, Vancouverben kezdődő története során még sohasem jegyzőkönyvezett öt hazai győzelmet egyhuzamban; az egyre jobb formába lendülő Minnesota sorozatban harmadszor győzött.NBA, alapszakasz, 50. játéknap

Chicago Bulls–Orlando Magic 102–88

Chicago Bulls–Orlando Magic 102–88
(21–17, 21–25, 33–23, 27–23). Ld: Gill 29, Hinrich 21, J. Crawford 12, ill. McGrady 26, Goodes 20, Sh. Williams 12
Denver Nuggets–New Orleans Hornets 116–94 (30–14, 34–28, 28–28, 24–24). Ld: Anthony 21, Lenard, R. White 19-19, Nené 16, Camby 14, ill. B. Davis 25, P. J. Brown 13
Memphis Grizzlies–Sacramento Kings 105–100 (23–33, 26–18, 27–27, 29–22). Ld: Gasol 22, Posey 16, Battier 13, ill. Sztojakovics 27, B. Miller 20, B. Jackson 13
Miami Heat–Atlanta Hawks 97–79 (26–21, 24–25, 31–18, 16–15). Ld: Wade 32, E. Jones 22, Odom 19, ill. Abdur-Rahim 16, Terry 13, Ratliff 12
Minnesota Timberwolves– Houston Rockets 92–75 (24–19, 23–15, 29–22, 16–19). Ld: Cassell 25, Garnett 19, Sprewell 14, ill. Francis 16, Ji. Jackson 12
New York Knicks–Golden State Warriors 86–104 (31–27, 17–30, 16–26, 22–21). Ld: Houston, Van Horn 16-16, Mutombo 14, McDyess 13, ill. J. Richardson 26, Claxton 14, Cheaney, Van Exel 13-13
Phoenix Suns–Seattle SuperSonics 92–91 (18–30, 22–11, 27–28, 22–20, 3–2) – hosszabbítás után. Ld: Marion 19, A. Hardaway 18, Marbury 17, ill. R. Lewis 27, Daniels 18, Radmanovics 15
Portland TrailBlazers–Milwaukee Bucks 99–106 (29–23, 27–29, 21–32, 22–22). Ld: Randolph 30, D. Stoudamire 21, R. Wallace 15, ill. T. Thomas 23, Redd 22, J. Smith 19
Washington Wizards–Utah Jazz 91–87 (28–19, 18–20, 17–28, 28–20). Ld: Hughes 38, Hayes 12, ill. Kirilenko 17, Arroyo, Bell, Harpring 15-15

A játéknap legjobbjai
Pont: Larry Hughes (Washington) 38; lepattanó: Zach Randolph (Portland) 14; támadólepattanó: Rashard Lewis (Seattle) 6; védőlepattanó: Marcus Camby (Denver), Kevin Garnett (Minnesota), Lamar Odom (Miami) és Vladimir Radmanovics (Seattle) 12-12; assziszt: Earl Watson (Memphis) 13; tripla: Kirk Hinrich (Chicago) 5; dobásblokkolás: Kevin Garnett 6; labdaszerzés: Stephon Marbury (Phoenix) 5; százalékos mezőnypontosság: 58.2 (46/79, Milwaukee); a legmagasabb nézőszám: 16 677 (New York–Golden State); a leghosszabb mérkőzés: Phoenix–Seattle (2 óra 32 perc)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik