Fontos utolsó pillanatok

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2003.12.19. 22:23
Címkék
Háromszor "dudát dobni" egy meccsen, nem mindennapi bravúr. Háromszor elszenvedni  nem mindennapi bosszúság. Ez utóbbi élményről a dallasiak tarthatnának érzékletes beszámolót, akik az első három negyed utolsó pillanataiban, a dudaszó felharsanásakor rendre kosarat kaptak, és ki is kaptak a Minnesotától az NBA legutóbbi játéknapján.
Az első visszaadhatatlan pofont Kevin Garnett adta a dallasiaknak egy tripla formájában, de részéről ez csak az első igazi "kártétel" volt: végül 35 pontnál, 10 lepattanónál és 10 gólpassznál fékezett le, azaz elkönyvelhette idénybeli első – NBA-pályafutása 13. – tripla dupláját. A minnesotaiak kilencpontos hátrányban is voltak az elején, de ezt egy 14–0-s rohammal hamar közömbösítették, és nem követték el még egyszer azt a hibát, ami miatt november végén elvesztették a Mavericks elleni presztízscsatát – azaz nem herdálták el az előnyüket. A Timberwolves sorozatban negyedszer nyert, és utolérte a szintén 16–9-es mutatóval álló éllovast, a Denvert a Középnyugati csoportban, ahol továbbra is pozitív minden csapat mérlege.Majdnem lett tripla duplása a Sacramentónak is, Brad Millernek mindössze egy gólpassz hiányzott hozzá. Az ugyan nem lett meg, de a csatár 21 pontja, 14 lepattanója és kilenc asszisztja megfelelő alap volt a Kingsnek ahhoz, hogy viszonylag biztos győzelmet arasson a negatív spirálban vergődő New Orleans felett. Az idényt jól kezdő Hornets sorozatban harmadszor veszített azóta, hogy eljutott 17 sikerig, azaz már csak egyre lenne szüksége annak érdekében, hogy Tim Floyd élete legeredményesebb NBA-évadját tudhassa maga mögött. A vezetőedző a bő három chicagói idénye egyikében sem jutott 17 siker fölé…S ha már duplák, akkor essék szó a portlandi Zach Randolphról is: a dupla duplákban utazó csatárnak a Phoenix elleni 29 pontja és 20 lepattanója már a 13. ilyen bravúrja volt az évadban. Az ő palánk alatti erőfeszítései is kellettek ahhoz, hogy csatártársa, a veterán Rasheed Wallace egy tőle idegen műfajban, a gólpasszok osztásában érjen el új karriercsúcsot (8) a Suns ellen.NBA, alapszakasz, 52. játéknap
Minnesota Timberwolves–Dallas Mavericks 114–109
Minnesota Timberwolves–Dallas Mavericks 114–109
(29–24, 30–26, 25–32, 30–27). Legjobb dobók: Garnett 35, Cassell 26, Trent 18, Hassell 14, ill. Nash 27, Jamison 22, Nowitzki 15, Jo. Howard 14
New Orleans Hornets–Sacramento Kings 90–101 (17–29, 18–21, 26–25, 29–26). Ld: B. Davis 23, P. J. Brown, Magloire 15-15, ill. B. Miller 21, Bibby 19, B. Jackson 18, Sztojakovics 17
Portland TrailBlazers–Phoenix Suns 101–94 (27–21, 24–28, 19–23, 31–22). Ld: Randolph 29, D. Stoudamire, R. Wallace 15-15, Patterson 14, ill. Marion 20, Jo. Johnson 17, A. Hardaway 15, S. Williams 14

A játéknap legjobbjai
Pont: Kevin Garnett (Minnesota) 35; lepattanó: Zach Randolph (Portland) 20; támadólepattanó: Danny Fortson (Dallas) 8; védőlepattanó: Zach Randolph 13; assziszt: Stephon Marbury (Phoenix) 17; tripla: Steve Nash (Dallas) 4; dobásblokkolás: Brad Miller (Sacramento) 4; labdaszerzés: Baron Davis (New Orleans), Bobby Jackson és Predrag Sztojakovics (mindkettő Sacramento) 3-3; százalékos mezőnypontosság: 55.2 (37/67, Sacramento); a legmagasabb nézőszám: 17 794 (Minnesota–Dallas); a leghosszabb mérkőzés: Minnesota–Dallas (2 óra 32 perc)

Röviden
JAMES-CIPÔK. A Nike helyi idő szerint ma délben dobja piacra az NBA új sztárjáról, LeBron Jamesről elnevezett, 110 dollárt kóstáló sportcipőjét, és reméli, az új termék legalább olyan sikeres lesz, mint az 1984 óta árusított, fiatalok millióit "megbolondító" Air Jordan.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik