Foton-ajándék a harkai nevelőotthonnak

W. F.W. F.
Vágólapra másolva!
2004.01.02. 20:49
Címkék
A tabella hatodik helyén álló Röhnisch-Foton A-csoportos női csapata felkereste Sopronban a Cseresznye-sori nevelőotthont, valamint a hűség városának közelében fekvő Harka községben létesült hasonló intézményt, és megajándékozta a gyermekeket.
Az ott lakó fiúk és lányok a soproni kiscsapat leglelkesebb szurkolói közé tartoznak, ezért egy, a kosarasklub valamennyi játékosának aláírásával díszített mezt is kaptak a fiatalok, akik majd árverésre bocsátják eme trófeájukat, hogy a bevételből sportfelszereléseket vásároljanak. Újság még a soproni csapat háza táján az is, hogy Veres Mónika ügyében – a nyolcszoros válogatott kosárlabdázó hosszabb ideje sérült, Achilles-ín-bántalmai vannak – hamarosan döntés születik, és Sopronban remélik, hogy a bedobó mihamarabb újra rendelkezésére állhat Válé Flórián vezetőedzőnek. Férfi Euroliga
Alapszakasz. A-csoport, az 5. forduló újrajátszott mérkőzése: Cibona Zagreb (horvát)–Ülker Istanbul (török) 94–83. Az állás: 1. Barcelona (spanyol) 13 pont, 2. Beograd (szerb-montenegrói) 11 (545–514), 3. Zagreb 11 (559–570), 4. Pau (francia) 10 (587–567), 5. Roma (olasz) 10 (532–541), 6. Ljubljana (szlovén) 10 (548–568), 7. Ülker 10 (503–555), 8. AEK (görög) 9
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: kialakul az elődöntő mezőnye az Európa-ligában és a Konferencialigában is

Minden más foci
52 perce

Courtois: Most nincs olyan tipikus csatárunk, mint Joselu

Bajnokok Ligája
55 perce

Lautaro Martínez: Megmutattuk, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek

Bajnokok Ligája
1 órája

40 éve vettük be Bécset, vb-szereplést ért a 3–0; A McLaren favoritként készülhet a Szaúdi Nagydíjra

E-újság
1 órája

Tripla: álomból cél – Moncz Attila publicisztikája

Bajnokok Ligája
1 órája

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2 órája

Négy gól a San Siróban: az Inter megőrizte előnyét és bejutott a BL-elődöntőbe

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik