Most Bryant dőlt ki

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2004.01.13. 20:57
Címkék
Már csak Gary Payton tartja magát a Lakers nagyágyúi közül, 13 pontja kellett is a Cleveland legyőzéséhez. A visszatérésre készülő Shaq ONeal és a sérültlistán valószínűleg még egy ötmeccses turnusra kényszerülő Karl Malone után Kobe Bryant is lerobbant, miután a clevelandi Kedrick Brown úgy dőlt be egy dobócselének, hogy rázuhant a nyáron műtött jobb vállára.
Történt mindez az első negyed legvégén. Kobe még elvégezte a három büntetődobást, sőt egy rövid ápolást követően a második játékrészben is megpróbálkozott a játékkal, de a nagyszünetet követően már nem tért vissza a pályára. Bryant tehát megakadt 10 pontnál, öt lepattanónál és két gólpassznál, ami persze nem jelentette azt, hogy a Payton hajtotta "csikó-Lakers" ne tudta volna viszonylag könynyedén legyűrni a Cavalierst.A New York-i közönség ismét Don Chaney elbocsátását követelte, miután a vezetőedző habozott taktikai szabálytalanságra biztatni a leblokkoló Allan Houstont a hosszabbítás kiélezett végjátékában – így a Knicks hiába dolgozta le húszpontos hátrányát a lassan magára találó Stephon Marbury vezérletével, elúszott a Dallas elleni meccs. Isiah Thomas, az új szakmai elnök máris leszögezte: bármennyire is követelné az ezerfejű, ő az idén biztosan nem veszi át a vezetőedzői posztot.Tv: Atlanta–San Antonio, Sport1, ma délután 16.45NBA, alapszakasz, 75. játéknap

Golden State Warriors–Memphis Grizzlies 113–115

Golden State Warriors–Memphis Grizzlies 113–115
(25–28, 22–21, 34–24, 13–21, 8–8, 11–13) – kétszeri hosszabbítás után. Legjobb dobók: Dampier, Van Exel 23-23, J. Richardson 21, C. Robinson 15, ill. M. Miller 24, Gasol 17, Jas. Williams 15, Battier, Swift 14-14
Los Angeles Lakers–Cleveland Cavaliers 89–79 (19–21, 21–17, 20–27, 29–14). Ld: Cook, Payton 13-13, George 12, Medvedenko 11, ill. Ilgauskas 19, L. James 16, Boozer 12
New York Knicks–Dallas Mavericks 121–127 (25–34, 29–34, 32–33, 29–14, 6–12) – hosszabbítás után. Ld: Marbury 38, Houston 29, A. Hardaway 19, ill. Nowitzki 31, Nash 28, Finley 25, Jamison 23, A. Walker 14
Orlando Magic–Philadelphia 76ers 82–87 (25–32, 25–16, 16–25, 16–14). Ld: McGrady 32, Bogans 20, ill. Iverson 26, G. Robinson 19, Dalembert 15, Snow, Ke. Thomas 13-13

A játéknap legjobbjai
Pont: Stephon Marbury (New York) 38; lepattanó: Erick Dampier (Golden State) 22; támadólepattanó: Erick Dampier 10; védőlepattanó: Erick Dampier és Kenny Thomas (Philadelphia) 12-12; assziszt: Stephon Marbury 14; tripla: Allan Houston (New York) 6; dobásblokkolás: Erick Dampier 7; labdaszerzés: Carlos Boozer (Cleveland), Devean George (LA Lakers), Steve Nash (Dallas) és Kenny Thomas 3-3; százalékos mezőnypontosság: 51.6 (48/93, New York); a legmagasabb nézőszám: 18 997 (LA Lakers–Cleveland); a leghosszabb mérkőzés: Golden State–Memphis (2 óra 44 perc)

Röviden

A LEGJOBBAK. A Keleti főcsoportban Paul Pierce-t (Boston), a Nyugatiban Ray Allent (Seattle) választották meg a legutóbbi játékhét legjobbjának.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik