Újra Carter a legnépszerűbb

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2004.01.30. 20:44
Címkék
Bár a legutóbbi játéknap három vendéggyőzelme közé belefért egy bajnokverés is, amellyel a Sacramento megszakította a San Antonio párját ritkító sorozatát (a Spurs a legutóbbi 33 hónap mindegyikét pozitív mérleggel zárta), mai beszámolónkat az All Star-gálának, illetve Karl Malone dühének szenteljük.
November közepétől lehetett szavazni az idei All Star-mérkőzés kezdőcsa-pataira, be is érkezett vagy 5.3 millió szavazólap összesen 40 millió vokssal, ám a csütörtökön bejelentett végeredmény alapján azt is mondhatnánk: elég lett volna elővenni a tavalyi végeredményt. Merthogy ugyanaz a tíz kosaras kezdhet, aki tavaly, ugyanúgy a torontói Vince Carter kapta a legtöbb voksot (sorozatban negyedszer) – és Jao Ming ugyanúgy megelőzte Shaquille O’Nealt. Mielőtt még az ázsiai internetezők átlagon felüli aktivitásában lelnénk meg a kínai center győzelmének okát, rögzítsük: az elektronikus szavazatokból Shaq kapott többet, miközben "írásban", azaz az észak-amerikai mozikban, éttermekben és NBA-arénákban Jao tarolt!A jelek szerint a szurkolók hite nem ingott meg Kobe Bryantben sem, hisz beszavazták a nemi erőszakkal vádolt La-kers-sztárt is. Bryant kapcsán gerjedt haragra Karl Malone is, pontosabban azon a tiszteletlenségen, ahogyan egykori csapata, a Utah Jazz kabalafigurája csúfot űzött belőle. A múlt heti Jazz–Lakers meccs egyik betétprogramjaként Malone hangját utánozva élcelődtek a szorult helyzetben lévő Bryanten. Bár a Jazz bocsánatot kért, Malone nem enged. "Ezt sohasem bocsátom meg, és az utolsó szó az enyém lesz, ezt garantálom" – ígérte a "Postás", aki a legújabb hírek szerint csak március elejére épül fel sérüléséből. A nyolcadikai Jazz–Lakersre tehát éppen odaérhet. 53. All Star-mérkőzésA kezdőcsapatok. Kelet: Vince Carter (Toronto), Jermaine O’Neal (Indiana), Ben Wallace (Detroit), Allen Iverson (Philadelphia), Tracy McGrady (Orlando); edző: Rick Carlisle (Indiana). Nyugat: Tim Duncan (San Antonio), Kevin Garnett (Minnesota), Jao Ming (Houston), Kobe Bryant (LA Lakers), Steve Francis (Houston); edző: Flip Saunders (Minnesota)A szavazás élcsoportja: 1. Carter 2 127 183 voks, 2. B. Wallace 1 982 251, 3. Garnett 1 780 918, 4. Bryant 1 759 717, 5. Iverson 1 731 648, 6. Duncan 1 681 435, 7. J. O’Neal 1 629 054, 8. Jao Ming 1 484 531, 9. S. O’Neal (LA Lakers) 1 453 286, 10. McGrady 1 231 825A gálát február 13. és 15. között rendezik meg Los Angelesben.NBA, alapszakasz, 92. játéknap

Atlanta Hawks–Portland TrailBlazers 85–93

Atlanta Hawks–Portland TrailBlazers 85–93
(22–17, 20–20, 15–29, 28–27). Legjobb dobók: S. Jackson 15, Terry 14, Abdur-Rahim, Mohammed 13-13, ill. Randolph 22, R. Wallace 20, Miles 16, D. Anderson 15
Orlando Magic–New Jersey Nets 79–89 (22–19, 17–24, 20–24, 20–22). Ld: McGrady 22, Bogans 13, R. Strickland 12, ill. Kidd 33, Martin 18, Jefferson 13, Harris 12
San Antonio Spurs–Sacramento Kings 91–96 (22–27, 20–25, 23–21, 26–23). Ld: Duncan 35, Parker 19, Ginóbili 12, ill. Sztojakovics 22, B. Jackson 18, Bibby 17, Dixon 11

A játéknap legjobbjai
Pont: Tim Duncan (San Antonio) 36; lepattanó: Tim Duncan 18; támadólepattanó: Tim Duncan 6; védőlepattanó: Tim Duncan 12; assziszt: Damon Stoudamire (Portland) 13; tripla: Derek Anderson (Portland), Keith Bogans (Orlando), Mike Bibby, Bobby Jackson, Predrag Sztojakovics (mindhárom Sacramento) és Jason Terry (Atlanta) 3-3; dobásblokkolás: Tim Duncan és Theo Ratliff (Atlanta) 3-3; labdaszerzés: Kenyon Martin (New Jersey) 4; százalékos mezőnypontosság: 50 (37/74, Sacramento); a legmagasabb nézőszám: 17 669 (San Antonio–Sacramento); a leghosszabb mérkőzés: Orlando–New Jersey (2 óra 25 perc)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik