NBA: Bryant: a bíróságról a pályára

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.03.25. 21:41
Címkék
Ahogy közeledik a rájátszás, úgy élesedik a küzdelem, úgy nő a jelentősége minden egyes győzelemnek. A (minél előkelőbb) playoffhelyekért zajló csaták – futballnyelven szólva: a hatpontos ütközetek – már-már a parázs légkörű utószezon hangulatát idézik.A legutóbbi játéknapon szép számmal akadtak ilyen mérkőzések: a nyugati konferencia hetedik pozícióját elfoglaló Houston a keleti nyolcadik, tehát utolsó playoffhelyért hadakozó Torontót, a keleti hetedik New York a nyugati hatodik Memphist, a nyugati kilencedik Denver a nyugati második Minnesotát, a pillanatnyilag ligaelső Indiana pedig a nyugati ötödik Dallast látta vendégül, és rendeztek egy Lakers (3.)–Kings (1.) nyugati (még közelebbről kaliforniai) csúcsrangadót is, amelyet akár "látatlanban" is elfogadnánk főcsoportfinálénak.A Los Angeles-ieknek még nem a rájátszás hajrája körül forognak a gondolataik – a formájuk, a hozzáállásuk ugyanakkor már vastagon a playoffot idézi. Tegnapra virradóra szemernyi esélyt sem hagytak a sacramentóiaknak, azonnal nekik estek, és tulajdonképpen már az első negyedben döntésre vitték a dolgot. 25–1-es vágtával demoralizálták a "királyokat", akik a folytatásban sem tértek magukhoz, és végül 115–91-re alulmaradtak. "Az utóbbi két hétben valami nem stimmel velünk, legalábbis a találkozók elején. Önmagunk dolgát nehezítjük meg azzal, hogy korán hátrányba kerülünk" – dohogott Rick Adelman, az utóbbi nyolc fellépésén ötször elbukó Kings edzője.Kollégájának, Phil Jacksonnak ellenben nem lehet panasza mostanában fiai játékára, a Lakers 8–2-es mérleget tud fölmutatni a legutóbbi tíz összecsapásán. Karl Malone végre meggyógyult, a korábban szintén sérült Shaquille O’Neal lassacskán utoléri magát, az amúgy sem lusta Gary Payton egyre aktívabb, és Kobe Bryanten sem lehet észrevenni sérülései nyomát, meg azt, hogy – mint nemi erőszakért perbe fogott – időnként tiszteletét kell tennie a coloradói bíróságon. Szerdán éppen ez történt: a Lakers hátvédcsillaga Eagle-ben kezdte a napját, midőn jelen volt 19 éves feljelentője meghallgatásán. Aztán rohant, pontosabban repült a STAPLES Centerbe, ahova kevesebb mint egy órával a labda földobása előtt meg is érkezett.Nem látszódott rajta, hogy megviselték volna az eagle-i események, vagy hogy elpilledt volna a repülőút során. Az első félidőben húsz pontot helyezett el a vendégek gyűrűjébe, amihez hozzátett még tizenhatot a nagyszünet után. Energikus volt, nagy kedvvel játszott ("Nagy örömmel tölt el, hogy pályára léphetek"), a büntetővonal mögül nem ismert tréfát, 12-ből 12-szer a gyűrűbe talált. "Négykor keltem, de minden rendben, nem vagyok fáradt. Csütörtökön még ennyit sem fogok aludni, mert háromkor kell kipattanom az ágyból" – mondta a hosszú nap végén fülig érő szájjal a hat-hat lepattanót és asszisztot is elkönyvelő Bryant.A Los Angeles Lakers (48–23) hatodszor győzött egyhuzamban – a Miami és a Seattle mellett az övé a legterebélyesebb "élő" sikerszéria –, és ha nem esik ki a ritmusból, nemcsak a konferenciaelső Sacramentóra (51–21) lehet még veszélyes, hanem akár az Indianára (52–19) is. A Pacers hatalmas csatában győzte le a dallasiakat. A hazaiak diadalát a veterán, vajkezű Reggie Miller tette biztossá egy triplával. ---- N ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik