WNBA: A Detroit címvédésre készül

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2004.05.20. 20:54
Címkék
A nagyjából 35 WNBA-olimpikonra tekintettel egy hónapos (augusztus 231.) szünettel megspékelt alapszakasz vette kezdetét mára virradóra a női NBA-ben.
A liga egyetlen magyarja, Ujhelyi Petra sérülés miatt egyelőre nem léphet pályára új csapatában, a Washington Mysticsben. A magyar center felépülése során is a fővárosiak edzéstervét követi, ezért is kértünk tőle tűz közeli kommentárt.
Bár egy csapat (a Cleveland Rockers) megszűnt, és az előző idény látogatottsági adatai valamelyest elmaradtak a 2002-esétől (nem egészen 9000 néző mérkőzésenként), a liga vezetői optimistán tekintenek a jövőbe. "Tagadhatatlan, óriási élmény itt játszani, szemtől szembe a világ legjobbjaival. Washingtonban ráadásul mindig is magas volt a nézőszám, tavaly például tizenkétezer feletti. Azt azonban tudni kell, hogy a liga veszteségei miatt valamelyest csökkent a csapatok költségvetése, és ez olyan apróságokon is lemérhető, mint hogy a hűtőtáskák az idén nincsenek tömve hűsítőkkel, vagy hogy az erőnléti edzőket nem utaztatják az idegenbeli mérkőzésekre" – árnyalta a helyzetet Petra.
Ami az erőviszonyokat illeti, a tavalyi döntőt elveszítő, Lisa Leslie és Nikki Teasley fémjelezte, kétszeres bajnok Los Angeles Teresa Weatherspoon és Tamika Whitmore személyében két tapasztalt sztárt igazolt. Minden bizonnyal elmozdul a liga utolsó helyéről a Phoenix is, amely két kipróbált harcos, Tonya Edwards és Nikki McCray megszerzésén túl lecsaphatott az idei draft ékkövére, az egyetemi bajnok Connecticut hátvédjére, Diana Taurasira. A veterán Cynthia Cooper ugyan visszavonult (mellesleg a 40 esztendős Teresa Edwards nem, ő még mindig ott gürcöl a Minnesota soraiban), Sheryl Swoopes és Tina Thompson gondoskodik arról, hogy a négyszeres bajnok Houston is erős legyen.
A címvédő Detroit a teljes tavalyi kezdő ötösét bevetheti, és mint Bill Laimbeer edző állítja: az elsőt mindig nehezebb megnyerni, mint a másodikat. "Magam is Detroit, Los Angeles versenyfutásra számítok, de még minden csapat az építkezésnél tart, sok minden előfordulhat. Tavaly például, amikor a Shockban játszottam, utolsókból lettünk elsők, amire szinte senki sem számított. Szóval, jósolgatni csak óvatosan!" – mondta a magyar center.
Jeleztük, hogy az idényt az olimpia érdekében kettévágják – nos, az All Star-mérkőzést is az ötkarikás érdekeknek rendelik alá: az augusztus 5-i, rendhagyó New York-i gálán az Athénba készülő amerikai csapat csap össze a WNBA-válogatottal.

A WNBA csapatai

Keleti főcsoport: Detroit Shock (bajnok), Connecticut Sun (keleti döntős), Charlotte Sting (keleti elődöntős), Indiana Fever (alapszakasz, csoport-5.), New York Liberty (a, cs-6.), Washington Mystics (a, cs-7.)
Nyugati főcsoport: Los Angeles Sparks (bajnoki második), Sacramento Monarchs (nyugati döntős), Houston Comets (nyugati elődöntős), Minnesota Lynx (nyugati elődöntős), Seattle Storm (a, cs-5.), San Antonio Silver Stars (a, cs-6.), Phoenix Mercury (a, cs-7.)
Az alapszakasz szeptember 19-én ér véget, utána kezdődik a kétszer négycsapatos rájátszás.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik