Nyolcvanéves korában, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Greminger János, a második világháború utáni időszak legjobb magyar kosárlabdázója, az 1955-ben Európa-bajnokságot nyerő válogatott, valamint a Bp. Honvéd sokszoros bajnokcsapatának vezéregyénisége.
Ha egy visszafogott, mértéktartó ember vezéregyéniséggé, játékmesterré válik, kár vitatni, hogy a tudása a meghatározó. Ha valakiről minden (sport)krónika ezt emeli ki, illendő megemelni előtte a kalapunkat.Greminger János esetében, most - sajnos - búcsúzóul tesszük. A földi léttől elköszönt az a sportember, aki a szavakat még arra használta, amire valók: mondanivalót közvetített velük. Egykoron a pályán, később a hivatal embereként, ám nála nem a Hivatal, hanem az Ember titulus igazodott a valósághoz.Nyugodtan tűrte, hogy a magyar sportban mindig jelen lévő hangoskodók vigyék a prímet, ő megmaradt annak, akinek született: a sport emberének.Sportembernek.Ma, amikor a (nagy) szavak uralják a magyar kosárlabdát, még elképzelni is nehéz, hogy volt egy klassziscsapat, amelynek klasszis játékosai elfogadták karmesternek az irányításra született, ám szerény, önmagával szemben (is) maximalista társukat.Hogy Európa-bajnoki cím lett az együttlét vége, ma már történelem; az ifjak, akik a sztárokra néznek fel, őket utánozzák hol jól, hol rosszul, legyinthetnek rá. Európa viszont azért jegyez bennünket a palánkok világában, mert egyszer felültünk a trónra. Greminger János főszereplésével. Aki tudta: a dicsőségnek a mögötte lévő tartás ad igazi értéket. Ezt hagyta ránk örökül.Az igazi értékekre fogékonyak szívből gyászolják őt.