A tizenhat csapatos tornára öten érkeztek az „öreg" kontinensről, plusz ugye a rendezők, akiknek viszont nem kellett megérkezniük sehová, lévén a csehek otthon lehetnek. Ázsiát három, Afrikát, Dél-Amerikát és Észak-Amerikát két-két nemzet képviseli – utóbbi földrészt az olimpiai címvédő Egyesült Államok is. Óceániából csupán egyetlen gárda vesz részt a vb-n, ám az annál markánsabb együttes, tekintve, hogy a vb-címvédő ausztrálokról van szó.

A tizenhat gárdát négy négyes csoportba sorolták be, a legjobb három jut be a két középdöntős csoportba, ahol az AB, illetve a CD ágon mérkőznek tovább az érintettek, miközben viszik magukkal a csoportban egymás ellen elért eredményeiket. A középdöntőből négy-négy csapat kerül be a nyolc közé, a negyeddöntőben klasszikus keresztbejátszás lesz: az elsők a negyedik helyezettekkel, a másodikok a harmadikokkal játszanak.

A csoportkört és a középdöntőt Brnóban és Ostravában rendezik meg, előbbiben játszhatnak a házigazdák, és a legelőkelőbb európai válogatottnak tartott oroszok, utóbbiban az ausztrálok és az amerikaiak. Az egyenes kieséses szakaszra a még versenyben maradt nemzetek átköltöznek Karlovy Varyba. Brnóban ötezer, Ostravában kilencezer, míg Karlovy Varyban hatezer a csarnok befogadóképessége.

Miután a sportági klasszisok Európa számos csapatában légióskodnak a szezonban, nyaranta pedig közülük többen átköltöznek a WNBA-be, nagy a jövés-menés, nem is igazán beszélhetünk egységesen kiforrt válogatottakról. Így elsősorban az egyéni képességek bizonyulnak majd döntőnek. A képzett, rutinos játékosok sorát felvonultató ausztrál, de még inkább az utóbbi hét olimpiából hatot megnyerő amerikai együttessel csak kiváló csapatként lehetne felvenni a versenyt, ennek azonban gátat szab, hogy a kulcsemberek ritkán játszhatnak egymással év közben.

A vb-ken a legutóbbi európai aranyéremért 1983-ig kell visszapillantani, akkor az egyeduralkodónak számító szovjetek diadalmaskodtak – tekintse meg adatbankunkban az eddigi vb-k érmeseit –, akiket 1959 és 1983 között csupán egyszer tudtak letaszítani a trónról. Ezt azok az amerikaiak követték el 1979-ben Szöulban, akik megnyerték az első két vb-t – 1953 és 1957 –, majd 1986-ban éppen a Szovjetunióban ültek fel arra a bizonyos trónra – a házigazda döntőbeli 108–88-as legyőzésével –, amelyet azóta csak ideiglenesen adtak át másnak.

Ez 1994-ben Ausztráliában a braziloknak, majd legutóbb 2006-ban Brazíliában az ausztráloknak sikerült. A női szakág kiegyensúlyozottságára jellemző, hogy az utóbbi három vb-döntőből az oroszok jöttek ki vesztesen, míg az amerikai, orosz, ausztrál trió lefoglalta magának a dobogót az elmúlt három vb-n. Nem mellékesen a brazilok kétszer, a dél-koreaiak egyszer jutottak be a négy közé, alighanem földindulással lenne egyenértékű, ha az erőviszonyok alapjaikban változnának meg.

Ennek elérésére azonban így is több európai nemzet pályázik, nem is sansztalanul. Legnagyobb eséllyel mindjárt a rendező csehek. A házigazdák még csehszlovákokként 1957 és 1975 között hat érmet szereztek maguknak – két ezüstöt és négy bronzot –, míg 1986-ban és 1990-ben a negyedik helyen végeztek. Azóta viszont nem játszhattak elődöntőt, talán a hazai pálya ad egy akkora lökést az Euroligában meghatározó klubcsapatokat felvonultató cseh női kosárlabdának, amellyel ott lehet a közvetlen éremcsatákban. A csehek 1967 után másodszor rendezhetnek vb-t, no persze akkor még „leánykori" nevükön.

Ha már Európáról ejtettünk szót, az éremesélyes, utóbbi három vb-finálét elveszítő oroszok és a házigazda csehek mellett az elit felé rohamléptekkel közeledő, a férfiakról példát és motivációt vevő spanyolok, valamint az Eb-címvédő franciák lehetnek azok, akikkel számolniuk kell még a favoritoknak is.