Férfi kosár Euroliga: Hanga csapata simán nyert Litvániában

ZSIVERA GÁBORZSIVERA GÁBOR
Vágólapra másolva!
2013.10.30. 20:51
null
A Laboral Kutxa a sérült Hanga Ádám nélkül 85–64-re nyert Litvániában a Lietuvos Rytas vendégeként a férfi kosárlabda Euroliga D-csoportjának szerdai mérkőzésén.

A már „csak” Hanga, Kelati, Hamilton és San Emeterio nélkül felálló Laboral végül nem vetette be a friss Európa-bajnok Thomas Heurtelt sem, ám a a baszkok régi-új embere, a most egy hónapra visszaigazolt ex-Lietuvos-játékos, Milko Bjelica (16 pont 14 perc alatt) és a két hete, két hónapra megszerzett Rimantas Kaukenas (10 pont, 5 lepattanó) átlagon fölüli teljesítményével, valamint a legszebb éveit idéző Andres Nocioni újabb extrájával (20 pont, 9 lepattanó, 11 kiharcolt fault, 31-es index) végig kézben tartotta a vilniusi derbit és a hajrában valósággal leigázta az alapszakasz-csoportkörbe csak a selejtezőtorna megnyerésével bejutó Rytast, s ezzel nagyon jó helyzetbe került a mai rivális megelőzését illetően.

A vendégeknél ki kell emelnünk az argentin válogatott Leo Mainoldi produkcióját is, ugyanis a sérülésből felépült nagyember úgy játszott 30 percet, s szerzett 10 pontot, hogy az eredeti tervek szerint még egy hónapba telt volna a felépülése, ráadásul a hajrá előtt szerzett triplájával gyakorlatilag el is döntött minden kérdést a szintén a nyáron igazolt légiós. A vitóriaiaknál egyébként heten(!) jutottak el legalább kilenc pontig, ráadásul a korábban borzasztóan gyengének tűnő Laboral-féle csapatvédekezés is kezd összeállni.

A hazaiaknál a fantasztikus idényrajt után érezhetően elfogyott a lendület, s kezd kijönni, hogy a Darius Songaila, Martynas Gecevicius, Renaldas Seibutis trió fémjelezte Lietuvos minőségben azért nem képviseli azt a szintet, mint D-csoportbeli ellenfelei, s ezzel a hazai kudarccal gyakorlatilag "anulálta" is a Bauermann-legénység a Panathinaikosz ellen a nyitányon bemutatott bravúrját.

A Lietuvos legjobb dobói: Cook 13/9, Gecevicius 14/12, Songaila 10
A Laboral legjobb dobói: Nocioni 20/6, M. Bjelica 16/6, Mainoldi, Jelinek 10/6-10/6, Hodge, Kaukenas 10-10

 

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
D-CSOPORT, 3. FORDULÓ

Lietuvos Rytas (litván)–Laboral Kutxa (spanyol) 64–85

 

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Laboral Kutxa (spanyol) 3 2 1 243–239 5
2. Lokomotiv Kuban (orosz) 2 2 155–137 4
3. Lietuvos Rytas (litván) 3 1 2 201–236 4
4. Panathinaikosz (görög) 2 1 1 178–158 3
5. Maccabi Electra (izraeli) 2 1 1 176–166 3
6. Crvena Zvezda (szerb) 2 2 166–183 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik