Férfi kosár: már edzést is tartott a Falco új edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.03. 11:25
Andjelko Mandics lett a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Falco edzője. A szakember már meg is tartotta  az első edzését a csapatnál, szerinte még simán bejuthat a csapat a legjobb nyolcba.

„Hétfőn este fél hét után pár perccel megérkezett Szombathelyre a Falco új edzője, Andjelko Mandics, aki miután aláírta a – magyarul megfogalmazott – szerződését, meg is tartotta első foglalkozását Will Tamáséknak. Elsőre keménykezű, ambiciózus trénernek tűnik, aki egyszerre három nyelven (magyar, angol és szláv) is képes volt irányítani a játékosokat” – írja a falcokc.nyugat.hu.falcokc.nyugat.hu.

A honlap meg is szólaltatja a szombathelyiek új edzőjét.

„A Falcónak Magyarországon nagy renoméja van, a közelmúltban bajnoki címet is nyert, rendre ott szokott lenni az élbolyban, szóval magyar szinten nagy csapatról van szó. Szrecsko Szekulovics kétszer is volt az edzőm. Nagyon tisztelem őt. Tudom, hogy történelmet írt a Falcóval, én akkor még játékos voltam, de figyeltem az eredményeit. Beszéltem vele is, és csak jókat tudott elmondani a csapatról. Persze hogy elfogadtam a munkát, nem is gondolkoztam rajta egy percig sem” – mondta a szakember.

„Én alapjában véve optimista ember vagyok, nemcsak a pályán, hanem az életben is. Soha nem adom fel. Mindig meg kell próbálni mindent, amit csak lehet. Ha jól tudom, a csapat célja előzetesen a nyolcba kerülés volt, szerintem ez még simán teljesíthető.”

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: száz pont felett a Falco, a címvédő még mindig hibátlan

Kosárlabda
2025.04.05. 20:19

Kórházba került az amerikai légiós, a Falco ebben az idényben már nem számíthat rá

Kosárlabda
2025.04.03. 09:21

Zalaegerszegen is megtartotta hibátlan mérlegét a Falco

Kosárlabda
2025.03.29. 16:37

Ötödik meccsét is elbukta a Falco a kosárlabda Bajnokok Ligája középdöntőjében

Kosárlabda
2025.03.18. 20:17

Utoljára lép pályára idegenben a Falco a Bajnokok Ligájában

Kosárlabda
2025.03.17. 20:36

Férfi kosár: Aleksza Novakovics felnőttkarrierje első aranyérmét szerezte meg a Falcóval

Kosárlabda
2025.03.13. 16:07

Száz pont felett a döntőben – a Falco nyerte meg a kosár Magyar Kupát

Kosárlabda
2025.03.09. 22:03

Összejött a várva várt döntő a férfi kosárlabda Magyar Kupában

Kosárlabda
2025.03.08. 21:43
Ezek is érdekelhetik