Kosár: elhunyt Bokor György és Szabics Magdolna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.25. 13:47
Két korábbi kiválóságát gyászolja a magyar sport, azon belül is a magyar kosárlabda: 64 éves korában elhunyt Szabics Magdolna – a korábbi válogatott labdarúgó, Szabics Imre nagynénje –, míg Bokor György 86 évet élt.

Szabics Magdolna 16 évesen a Bp. Petőfiben, majd annak fúzióját követően a BSE csapatában játszott pályafutása befejezéséig. Négyszeres magyar bajnok, 288-szoros válogatott, hat felnőtt (1970-1980) és egy junior Európa-bajnokságon (1967) képviselte hazánkat, azokon kilenc pontos átlagot ért el. Európa-válogatott, az 1980-as moszkvai olimpián a negyedik helyezett csapat kapitánya. Háromszor (1973, 1975, 1977) választották meg az év játékosának, bekerült a magyar kosárlabda halhatatlanjai közé.Szabics Magdolna 16 évesen a Bp. Petőfiben, majd annak fúzióját követően a BSE csapatában játszott pályafutása befejezéséig. Négyszeres magyar bajnok, 288-szoros válogatott, hat felnőtt (1970-1980) és egy junior Európa-bajnokságon (1967) képviselte hazánkat, azokon kilenc pontos átlagot ért el. Európa-válogatott, az 1980-as moszkvai olimpián a negyedik helyezett csapat kapitánya. Háromszor (1973, 1975, 1977) választották meg az év játékosának, bekerült a magyar kosárlabda halhatatlanjai közé.

Bokor György neve összeforrt a MAFC-cal, amelynek játékosaként háromszor magyar bajnoki címet, Európa-bajnoki ezüst (1953 Moszkva) és főiskolai világbajnoki címet szerzett, valamint a magyar válogatott tagjaként részt vett az 1952-es helsinki olimpián.

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: kétszer is legyőzte a horvátokat az U20-as női válogatott

Utánpótlássport
2024.07.01. 12:38

WNBA: Juhász Dorkáék nyertek Chicagóban

Kosárlabda
2024.07.01. 08:41

Harsányi Mária: A mai gyerekek nehezebben nyílnak meg

Utánpótlássport
2024.06.28. 18:42

Kosárlabda: milyen reményekkel vághat neki az utánpótlás az Eb-knek?

Utánpótlássport
2024.06.27. 17:06

Kosárlabda: másodszorra nem győzték le a szlovénokat az U20-as lányok

Utánpótlássport
2024.06.22. 19:35

Kosárlabda: beérni látszik az évtizedes munka gyümölcse a Honvédban

Utánpótlássport
2024.06.22. 14:52

Kosárlabda: az U20-as lányok legyőzték a szlovéneket edzőmeccsen

Utánpótlássport
2024.06.21. 18:35

Dzunics Braniszlav lett a Kaposvár új vezetőedzője

Kosárlabda
2024.06.21. 16:38
Ezek is érdekelhetik