Női kosár: Fűrész és a PEAC másként látja a meglepő válást

Vágólapra másolva!
2014.08.16. 14:12
A PEAC Pécs női kosárlabdacsapata szerződést bontott Fűrész Diánával, a játékos és a klub azonban merőben másként látja az eseményeket.  

„Fűrész Diána nem volt jelen az első edzésen. Mivel az ő és a csapatvezetőség elképzelése a jövőt illetően nem találkozott, a klub szerződést bontott a játékossal” – a PEAC Pécs hivatalos közleményével kezdődött a történet, amelyet a felkészülés kezdetéről írt cikkben „rejtettek el”, és amelynek valószínűleg nem lesz békés vége.

A bejegyzésre reagálva Fűrész eljuttatta lapunkhoz a véleményét: „Döbbenten olvastam a klub közleményét az eltávolításommal kapcsolatban. Az én elképzelésem a jövőt illetően cseppet sem változott ahhoz képest, mint amit a klub alapításakor, illetve tavaly, Mészáros Zalán ügyvezető kérésére hároméves szerződésem aláírásakor felvázoltak nekem. Semmi mást nem szerettem volna, mint két év múlva pécsi színekben befejezni a pályafutásomat, bajnokként! Ennek érdekében – érvényes szerződésem ellenére – nyitott voltam a klub által kezdeményezett változtatásra anyagi tekintetben, felajánlásomra válaszként nyolc nappal később az ügyvezető e-mailben tájékoztatott szerződésem felbontásáról, csatolva a felmondással. Soha olyat nem tettem, ami indokolta volna szerződésem felbontását. Minden tőlem telhetőt megtettem a PEAC-ért, és 75-szörös válogatott játékosként a hátralévő két évben is hasznos tagja tudtam volna lenni a csapatnak. Sajnálom, hogy ezt a lehetőséget elvették tőlem, és mélységesen csalódott vagyok, mert olyan emberek is hátba szúrtak, akiktől nem vártam ezt.”

Fűrész a közleményén túl kérdésünkre hozzáfűzte, ügyvédi kérésre nem hozhatja nyilvánosságra a szerződésbontás okát, jövőjével kapcsolatban pedig csalódottan nyilatkozott: „Idő kell még, hogy magamhoz térjek. Fogalmam sincs, hol folytatom. Az élcsapatoknál már kialakult a magyar mag, így lehetetlen helyzetbe hoztak a döntéssel. Az okokról kérdezzék meg az ügyvezető igazgatót.”

Természetesen megkerestük Mészáros Zalánt, a PEAC Pécs ügyvezetőjét, ám ő nem kívánta kommentálni Fűrész szavait, sem a szerződésbontás okát.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: Szekszárdon győzött a TFSE

Kosárlabda
2025.04.13. 20:26

Másodszor is nyert hazai pályán, döntőbe jutott a Sopron Basket a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.12. 20:13

Kikapott a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
2025.04.09. 22:26

A DVTK döntős a női kosár NB I-ben; a Győr 17 pontos hátrányból felállva egyenlített a Sopron ellen

Kosárlabda
2025.04.09. 19:52

A Győr megnyerte a harmadik mérkőzést, bejutott a tavalyi finalista a női kosár NB I elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.04.03. 19:48

Drámai végjátékban nyert és jutott elődöntőbe a Pécs a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.31. 21:57

Nagyon küzdött a BEAC, de kikapott a Szigetszentmiklóstól a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.26. 21:12

Völgyi Péter: Folyamatosan javul a játék képe

Kosárlabda
2025.03.25. 09:49
Ezek is érdekelhetik