Darrin Govens, a magyar amerikai

Késik.

Mondjuk ez elnézhető, hiszen a megbeszélt találkozó előtti éjjel fél háromkor ért haza Jászberényből, a Falco által megnyert bajnokiról, így az egy órára kitűzött közös ebéd kicsivel későbbre tolódik. Nem sokkal, amikor betoppan Szombathely legelegánsabb szállodájának éttermébe, fülig érő szájjal nyugtázza, hogy megvártuk, és rögtön elnézést kér.

„Nagyon későn értünk haza, a buszon ugyan aludtam, de aztán otthon még megnéztem a New York Knicks–Los Angeles Lakers NBA-meccset, szóval egy kicsit elaludtam – szabadkozik Darrin Govens, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely kosárlabdacsapatának 29 éves amerikai hátvédje, aki december 4-től immár magyar állampolgár is.

„Az ott rajtad Dallas Cowboys-sapka? – fordul nevetve fotóriporter kollégánk felé. – Nem jó pont, én a San Francisco 49-ersnek szurkolok az NFL-csapatok közül, és tudnék mesélni a két csapat rivalizálásáról!”

Persze egy ilyen apró malőr nem akadályozza meg, hogy kezdődjék a beszélgetés, és belepillantsunk abba, miként él és alkot Darrin Govens Szombathelyen, harmadik magyarországi állomáshelyén.

„Igyekszem minél több NBA-mecs­cset megnézni, de a kosárlabdaligában nincs kedvenc csapatom, a Knicks és a Lakers közül sem tudnék választani, egyszerűen csak jó mérkőzéseket akarok látni. No meg a barátaimat, Tyreke Evanst, Jameer Nelsont vagy éppen Rondae-Hollis Jeffersont. Ők is ott nőttek fel, ahol én, Chesterben, Pennsylvania államban.”

Pedig Chester még magyar mértékkel nézve is kisváros, alig 30 ezer lakosa van, de úgy tűnik, csak úgy ontja magából a jobbnál jobb kosárlabdázókat. A kis Darrin sem kerülhette el a sorsát – pedig próbálkozott az amerikai futballal is –, gyorsan kiderült, hogy remek érzéke van a játékhoz.

„Rengeteget kosaraztunk – meséli hősünk. – Kilenc-tíz éves lehettem, amikor először játszottam igazi csapatban, addig csak az utcán nyomtuk, nemegyszer a telefonfülkék ablakát használtuk palánknak. Nagy családban nőttem fel, öten vagyunk testvérek, két húgom és két öcsém van, a rokonság óriási, amikor egyszer-egyszer összejövünk, tényleg nagy a hepaj, eszünk, iszunk, mulatunk, és röpködnek a poénok.”

A NAGYMAMÁÉ AZ IGAZI

Nos, a családi összejövetelekben viszonylag ritkán lehet része Szombathely aktuális kedvencének, hiszen már harmadik éve játszik és él Magyarországon, 2011 óta Európában. A légiósok sorsát ismerjük, óriási segítség számukra a technika folyamatos fejlődése, a skype, a face-time és az egyéb informatikai szoftverek, amelyek hanggal, képpel összekötnek olyan embereket, akiket egy fél világ választ el.

Közben húslevest rendel metélttel, aztán sajtos csirkét, végül kifogástalanul ejti ki az általa választott desszert nevét: palacsinta.

„Szerencsére könnyen megtalálom itt, Magyarországon is azokat az ízeket, amelyeket szeretek, ezzel nincs semmilyen probléma – mondja, miközben már a levest kanalazza. – Amerikában a jó fűszeres panírban sütött csirke a kedvencem, itt meg a gulyásleves. Amikor otthon vagyok, általában a nagymama főzi meg, amit kívánok, ő, meg a nagynénik ebben verhetetlenek.”

Mérkőzés közben a lelátóról azt látjuk, Darrin Govens végtelenül energikus, a feladatára tökéletesen összpontosító, a győzelmet mindig szem előtt tartó, s azért mindent meg is tevő figura, komoly és precíz – itt, előttünk, a beszélgetés során viszont kenyérre lehet kenni, mosolyog, közvetlen, úgy mesél, mintha ezeréves barátok lennénk.

„Gyerekként a suliban annyit tudtam, hogy mi Amerikában élünk, aztán ott van Európa, de bevallom, Magyarországról még csak nem is hallottunk. Sőt, előfordult, amikor a tanárunk Európáról mesélt, lehurrogtuk, hagyjuk már a témát. Aztán mit hoz a sors, itt vagyok, itt élek.”

Sőt Govens már sok mindent látott az öreg kontinensen: Izlandon kezdte profi karrierjét, játszott Izraelben és Görögországban is. A leghosszabb ideje immár Magyarország az állomáshelye.

„Tényleg nem tudok olyasmit mondani, ami zavarna ebben az országban – jelenti ki már a főétel és a palacsinta között. – Szombathely pedig ideális nekem. Megfelelően nyugodt hely, egy sportolónak kifejezetten jó környezet. És ha nyüzsgésre vágyom, közel van Budapest és Bécs is, vagyis nem unatkozom. Igyekszem sok mindent megnézni, megtapasztalni, ha már itt élek, de persze a legfontosabb a kosárlabda.”

JÁTSZANI AKAR A VÁLOGATOTTBAN

Teljesítménye alapján kétségbe sem vonható, hogy számára tényleg az, eddigi magyarországi csapatai közül Körmenden is bizonyított, Zalaegerszegen már közönségkedvenc volt, Szombathelyen meg talán szobrot is kap, ha a Falcóval sikerül bajnokságot nyernie.

„Igen, érdekes, hogy éppen ebben a három, nyugati országrészben lévő csapatban játszottam, bár amikor ideértem, még semmit nem tudtam erről a rivalizálásról. Aztán játszottam egy-két nyugati rangadót, és megtapasztaltam, mennyire különlegesek ezek a meccsek."

Persze, korábbi csapatai szurkolói szeretik megtalálni, azt mondja, sokkolta is kicsit, amikor a Falco színeiben az első Zalaegerszeg elleni mérkőzést játszotta. Nem volt dühös vagy frusztrált, csak nem értette, miért szidják, hiszen amíg a ZTE kötelékébe tartozott, mindent megtett a csapatért, a klubért.

„Én tényleg mindig azért küzdök, hogy a csapatom nyerjen, sokszor talán ezért is tűnik úgy, hogy túlságosan pörgök. Próbálom a pályán mindig segíteni a társakat, akár tettekkel, akár szóval, ha úgy látom jónak, szólok, hogy ezt vagy azt csináljuk.”

Sokan azt mondják Darrin Govensről, hogy azért (is) tud ennyire érvényesülni a magyar bajnokságban, mert képes úgy gondolkodni, mint egy európai játékos.

„Számomra másodlagos az egyéni statisztika, ugyan mit érnék vele, ha dobálnám a pontokat, és nem nyernénk? Igyekszem csapatban gondolkodni, és mindig megtalálni a legjobb megoldást. Hogy milyen stílus áll a szívemhez közel? Nehéz megmondani, mindig ahhoz kell alkalmazkodni, ami célravezető. Ha az ellenfél gyors, fizikailag erősebb, akkor le kell lassítani, hosszan játszani, megtalálni a legjobb helyzetet, de ha lehet, mégis inkább a gyors játékot választom, amikor még nem rendeződik vissza az ellenfél védekezése, és be lehet fejezni az akciót.”

Darrin először komorodik el a beszélgetés során – nem, nem a túrós palacsinta rossz, azt pillanatok alatt eltünteti, az előző szezon bajnoki döntője kerül szóba, amelyet a Falco öt meccsen veszített el az Alba Fehérvár ellen.

„Tényleg közel voltunk, de nem sikerült. Azt hiszem, az Alba a legkeményebb ellenfél Magyarországon, amikor lendületbe jön, nagyon nehéz megállítani, csak rohan és rohan, ha elkapja a ritmust, elég nagy a baj. Most is az Alba számít az egyik legnagyobb riválisnak, de remélem, ezúttal sikerül egyet előrelépnünk.”

Govensen nem múlhat ez sem, Szrecsko Szekulovics, a Falco mestere érezhetően a csapat tartógerendájaként épít a hátvédre, aki nemegyszer a teljes játékidőt a pályán tölti.

„Persze, van amikor ez nagyon fárasztó, de ha erre van szükség, szívesen csinálom.”

Talán ebből már körvonalazódik, mennyire remek mentalitású játékos Govens, mi az, ami kiemeli az itt pattogtató kollégái közül. És talán az is érthető, miért került szóba a honosítása…

„Nem is tudom, mikor került először szóba ez a lehetőség, de arra emlékszem, hogy amikor a szombathelyi vezetők megemlítették, azt mondtam magamnak: miért ne? Itt vagyok már két és fél éve, jól érzem magam, szeretek itt élni, és a válogatott meccseken is játszhatok. Szóval nem töprengtem rajta sokat, és már is el is kezdődött a procedúra.”

Darrin immár magyar állampolgárként ül velünk szemben („Kicsit ideges voltam az állampolgársági vizsga előtt, fel kellett fognom az egész jelentőségét, de több volt bennem az izgalom.”), túl egy edzőtáborozáson a válogatottal. A Lengyelország és Koszovó elleni két, novemberi világbajnoki selejtezőn még nem játszhatott, de végig ott volt Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány csapatával.

„Nagyon kíváncsi voltam, mi vár rám a válogatottnál, de szerencsére csak jó tapasztalatot szereztem. Ott voltak a klubtársaim, és a srácok többségével ellenfélként találkoztam már. Nem volt probléma, villámgyorsan befogadtak, segítettek. A szakmai stáb nagyon igyekezett, hogy a lehető leggyorsabban beilleszkedjek, sokat beszélgettek velem. Rengeteget tanultam és remélem, hogy februárban már játszhatok a következő vb-selejtezőkön.”

„CSAK DOBJ HARMINC PONTOT!”

Az ebéd végeztével indulni kell, Darrinnek új kosarascipőre van szüksége, ezért Pichler Gergely, a Falco technikai vezetője társaságában a szombathelyi főtér melletti sportboltba sétálunk. Utunk átvezet a karácsonyi vásáron, ahol már kora délután is sokan vannak, és persze mindenki mosolyogva figyeli a szombathelyi kosárlabdázás büszkeségét.

„Nem mondanám, hogy gyakran megállítanak az utcán és próbálnak beszélgetni velem, de azért látom, hogy megismernek, néhányan rám köszönnek és gratulálnak vagy sok sikert kívánnak a következő meccshez. Egyáltalán nem zavar, ha valaki mondjuk egy közös fotóra kér meg, fontosak a szurkolók, és tényleg mindenki kedves velem.”

Amikor megszakítva sétánkat az egyik bódénál teát kérünk, nem telik el három másodperc, valaki máris odaugrik.

„Hajrá, Falco! Itt nem fizettek!”

Mint később kiderül, az illető Szendrődi János, aki a klub megalakulása óta szurkolója a csapatnak, és természetesen már Govensnek is. A kedvenc mosolyog és megköszöni a drukkernek a meghívást, aki ellentételezésként azért kér valamit.

„Elég lesz harminc pont pénteken” – utal Jani bá (a Hosszabbítás-melléklet lapzártája után véget érő) Szolnoki Olaj elleni rangadóra. Darrin meg csak mosolyog tovább…

Cipőből aztán megtalálja a megfelelőt, egy Michael Jordan alakjával ellátott pólóval kapcsolatban viszont vitába keveredik Pichler Gergellyel arról, hogy Jordanhez sikerült-e felnőnie Kobe Bryantnek vagy sem, Darrin azon az állásponton van, hogy mindenesetre közel került hozzá.

A találkozónak itt és így szakad vége, mert edzés még akkor is van, ha a csapat éjjel fél háromkor ér haza a bajnokiról. Akkor meg főleg, ha olyan fontos rangadó áll előtte, mint a Szolnok elleni.

Darrin Govens az arcáról letörölhetetlen mosollyal köszön el, ha már az ebédről kicsit késett, a tréningről nem akar.

Nem győzte eleget hangsúlyozni, mindene a kosárlabda…