Férfi kosár: a Körmend hosszabbított a névszponzorával

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.24. 11:58
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. és az Egis Körmend kosárlabdacsapat december 23-án, az esztendő utolsó hazai bajnokija előtt újította meg névszponzori együttműködését a Körmendi Városi Sportcsarnokban.

Az Egis 2013 decembere óta, immár ötödik esztendeje a körmendi kosárlabdacsapat névadó szponzora, amely azóta az Egis Körmend nevet viseli.

Az Egis – azzal együtt, hogy a város egyedüli hagyományos, nagy foglalkoztatója, hiszen több mint 700-an dolgoznak a körmendi gyáregységében – jóval több Körmenden, mint munkáltató: kiemelt támogatója a város fejlődésének és civil kezdeményezéseinek.

A gyógyszergyár jelmondatának – „Egis – Egészség. Élet. Minőség” – jegyében vette nevére a körmendi kosárlabdacsapatot, mely a névadó szponzori szerződés 2017-es megújításakor vezette a tabellát a magyar kosárlabda-bajnokságban csoportjában, az Alpok–Adria-kupában, és megkezdte második csoportkörét a FIBA Európa-kupa sorozatában, melyben egy éve a legjobb 16 mezőnyéig jutott. A csapat listavezetőként biztos résztvevője a Magyar Kupa idei nyolcas döntőjének.

Az elmúlt 4 évben, mióta a gárda Egis Körmend néven szerepel, folyamatos, dinamikus fejlődés tapasztalható, nem csak a szakmai és a csapat körüli munkában, de az eredményekben is. A kiszámítható és biztonságos anyagi háttérnek köszönhetően a klub 2016-ban megszerezte története hetedik Magyar Kupa trófeáját és az elmúlt két esztendőben a bajnoki elődöntőig jutott. Eredményei feljogosították a csapatot arra, hogy folyamatosan jelen legyen a nemzetközi porondon is, ahol egyre eredményesebben teljesít. Ezt az említett tavalyi sikersorozat is igazolja, amelyben a második körből csoportgyőztesként lépett tovább az együttes.

A névadó szponzoráció megújításáról szóló szerződést dr. Hodász István, az Egis vezérigazgatója és a csapat tulajdonosa, Zsebe Ferenc, ügyvezető írta alá.

Az eseményen jelen volt Bebes István, Körmend polgármestere is, aki személyesen is sokat tett a megállapodás újbóli megkötéséért.

A szurkolókat az újabb egyéves együttműködésről az Atomerőmű SE elleni találkozó előtt tájékoztatták. A mérkőzést követően ismét megrendezték a hagyományos Sportkarácsonyt, amelyen együtt ünnepelhettek a szurkolók a játékosokkal, a klub munkatársaival.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: az idény végeztével Forray Gábor távozik Körmendről

Kosárlabda
2025.04.16. 18:36

A második negyed döntött az Atomerőmű javára Körmenden a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.26. 20:03

Könnyedén nyert a Falco; a Körmend hosszabbításban verte meg a Szolnokot a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.01. 20:57

Ismét kikapott otthon az Alba; könnyedén nyert vendégként a Falco és az Atomerőmű

Kosárlabda
2025.02.12. 20:52

Férfi kosár NB I: harmincnégy ponttal nyert otthon a Falco

Kosárlabda
2025.02.08. 20:03

Férfi kosárlabda NB I: nehéz kezdés után nyert Körmenden a Fehérvár

Kosárlabda
2024.12.28. 17:50

Kosárlabda: Schmera Gergely ellenállhatatlan az U21-es bajnokságban

Utánpótlássport
2024.11.07. 14:49

Férfi kosár NB I: simán nyert a Falco; három pályán is hazai győzelem született

Kosárlabda
2024.10.05. 22:11
Ezek is érdekelhetik