Női kosár: Oroszországban folytatja a Soprontól távozó Íniguez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 09:40
null
Roberto Íniguez Oroszországban folytatja (Fotó: Koncz György)
A magyar bajnok Sopron Basket női kosárlabdacsapatától távozó Roberto Íniguez az orosz Dinamo Kurszk edzője lesz – erősítette meg a gárda ügyvezető igazgatója.

 

A dddkursk.ru internetes portál Viktorija Szgonnyikova, a Dinamo Kurszk igazgatójával készített interjút, amelyben a hölgy a gárda jövőbeli terveiről beszél, s azt állítja, hogy Íniguez veszi át az együttes irányítását, az érkezők között pedig megemlíti Amanda Zahui nevét is – igaz, ez utóbbi állítást Zahui a Twitter-oldalán cáfolta. Mint a kosaras megjegyezte, nem írt alá a Kurszkhoz, az információk nem igazak.



Roberto Íniguez két éven át volt a Sopron Basket trénere, ez idő alatt kétszer nyerte meg az NB I-et, egyszer a Magyar Kupát, és kétszer bejutott az Euroliga négyes döntőjébe, amelyben tavaly másodikként zárt, míg néhány héttel ezelőtt a negyedik helyet szerezte meg a csapata.

Legfrissebb hírek

Stephanie Reid: Nagyon jó a soproni csapatkohézió

Kosárlabda
8 órája

A Sepsi-SIC nyerte meg a női kosárlabda Román Kupát

Kosárlabda
Tegnap, 13:35

Gáspár Dávid: Amikor döcögött a szekér, akkor is összetartott a társaság

Kosárlabda
2025.03.01. 10:19

„Kettős érzések vannak bennem” – Gáspár Dávid a Sopron Ek-továbbjutása után

Kosárlabda
2025.02.28. 09:27

Idegenben kikapott a Sopron, de így is simán bejutott a négy közé a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.02.27. 21:44

Női kosárlabda NB I: a Pécs 102 pontig jutott a DKKA vendégeként

Kosárlabda
2025.02.26. 20:56

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

A Pécs megállította a DVTK-t, megnyerte a női kosárlabda NB I szombati rangadóját

Kosárlabda
2025.02.22. 19:17
Ezek is érdekelhetik