Kosár: az NBA Academy is részt vesz az idei Szent István-kupán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.28. 12:15
Az NBA Academy is részt vesz a székesfehérvári Szent István-kupa U16-os fiú kosárlabdatornán, a csütörtökön kezdődő viadalon rajtuk kívül pályára lép az iráni, a kínai és a magyar válogatott is két csapattal.

Az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón kiderült, hogy a válogatottak mellett ott lesz a kezdetek óta minden évben induló spanyol Real Madrid, a német Bayern München és a címvédő olasz Stellazzurra Roma is.

Molnár Tamás főszervező elmondta, hogy Ázsia két legerősebb kosárlabdanemzetét, Iránt és Kínát régóta szerették volna meghívni, most végre sikerült. Megjegyezte, hogy utóbbi válogatott tíz napja Európában edzőtáborozik, előzetesen alaposan átvizsgálták őket a koronavírus miatt, és egyik játékosuk sem beteg.

Jelezte, hogy rajtuk kívül az Európa Liga első három helyezett klubja is jelen lesz, ezzel az U16-os korosztályban a kontinens legrangosabb tornáját rendezhetik meg, immár nyolcadszor.

Balássi Imre, az Alba Regia SC elnöke közölte, hogy most először nem indít a klub saját csapatot a tornán, de több játékost és egy edzőt is adnak a magyar válogatottnak.

Az NBA-csapatról elmondta, hogy a világ hét NBA-akadémiájának legjobbjaiból álló gárda érkezik Székesfehérvárra, így lesznek a keretben Japánból, Afrikából, Európából és Dél-Amerikából is játékosok.

A tornán szereplő nyolc együttest két csoportba osztották a szervezők, az A-jelű kvartettbe került a Bayern München, a Real Madrid, a kínai válogatott és a magyar A válogatott, míg a B-jelű négyesbe osztották a Stellazzurra Romát, az NBA Academyt, az iráni válogatottat és a magyar B-válogatottat.

Az első három napon a csoportmeccseket rendezik meg, míg vasárnap a helyosztókra kerül sor.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár BL: gigászi küzdelemben maradt alul a Falco

Kosárlabda
2025.03.05. 20:19

Egy félidőn át bírta a Szeged a Fehérvár tempóját a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.05. 20:03

Határeset – Thury Gábor jegyzete

Kosárlabda
2025.03.04. 23:13

Könnyedén nyert a Falco; a Körmend hosszabbításban verte meg a Szolnokot a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.01. 20:57

Könnyedén nyert Olaszországban az éllovas Olympiakosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.28. 23:03

Meglepetés Kecskeméten, megszerezte harmadik győzelmét a sereghajtó a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.02.28. 19:57

A Real Madrid nyerte meg az el Clásicót a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.27. 23:26

Luigi Datome sosem feledi a legutóbbi „szúnyoginváziós” vereséget a mieink ellen

Kosárlabda
2025.02.23. 12:08
Ezek is érdekelhetik