Hadvezér és katonái – Győri Ferenc jegyzete

Két győztes selejtező után fél lábbal már kijutott a 2021-es Európa-bajnokságra a magyar férfi kosárlabda-válogatott. Arra az eseményre, amely a csapat irányításával az eredménytelen 2012-es Eb-kvalifikációs sorozat után (újra) megbízott Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány regnálásának utolsó állomása lett volna. Legalábbis ő így tervezte.

Aztán tavaly szeptemberben a nyári sikertelen B-divíziós utánpótlástornák következtében a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) új edzőket nevezett ki a különböző korosztályok élére, ezzel belenyúlt az Ivkovics és stábja által az U16-osoktól kezdve felállított rendszerbe. A szisztéma vívmánya, hogy ha bármelyik U-válogatott kosarast ki akarta próbálni a szövetségi kapitány a felnőttek között, a fiatal pontosan ismerte az alapjáték fő elemeit, a figurákat. Ezen az elnökségi ülésen az U20-asok élére éppen az 54 éves dubrovniki születésű szakembert tette meg a testület, amivel talán tompítani igyekezett a húsbavágó döntések élét.

Januárban – újabb konfliktust szülve – Ivkovics leült a Kaposvári KK NB I-es csapatának kispadjára, amelyet az MKOSZ-szel érvényben lévő szerződése alapján nem tehetett volna meg. Hogy valóban fajsúlyos kérdés-e, hogy a felnőttválogatottat irányító tréner elfoglalja egy honi klubcsapat kispadját, azt most nem érdemes firtatni, Vojvoda Dávid és társai szerint nem az, őket nem zavarja.

Január 20-án Ivkovics lemondott a szövetségi kapitányi posztról, az MKOSZ ezt január 28-án el is fogadta, ugyanakkor hat hónapos felmondási időt szabott meg. Ezzel faramuci helyzetbe kormányozta magát. Hiszen mi van akkor, ha a korábbi dörzsölt center, uram bocsá', legyőzi csapatával a címvédő szlovénokat és az ukránokat? Hogyan fogadtatja el akkor a közvéleménnyel és az érte akár tűzbe is menő kerettagokkal, hogy az eredményeit tekintve csalódást korábban sem okozó Ivkovics többé nem lesz kapitány?

Naná, hogy megnyerte mindkét mérkőzést, ráadásul úgy, hogy három olyan játékost sem vetett be, akik több ízben igazolták remek képességeiket. Ott volt viszont a pályán két hűséges katonája, Ferencz Csaba (mindkétszer) és Tóth Norbert (Ukrajnában), akik két éve visszavonultak a válogatottól, de úgy, hogy ha segítségre van szüksége Ivkovicsnak, az első hívó szóra ott teremnek. Ebben nem is volt hiba, ahogy a bámulatosan küzdő gárda játékában sem.

Ha valóban távozik Ivkovics, győztes hadvezérként lép le. Ha marad, annak azok örülnek majd a legjobban, akik a központi figurái ennek a történetnek – a magyar válogatott kiváló játékosai.