Kosárlabda: 70 éves Kiss Lenke, akinél nem volt jobb légiós

Nem lehet azt mondani, hogy Kiss Lenke tudatos kiválasztás eredményeként került a sportágba. Már középiskolás volt Budapesten, amikor 16 évesen először lement a KSI edzésére. Magasságát és az otthonról hozott küzdőképességét leszámítva hátrányban volt a többiekkel szemben.

„Maximalista vagyok. A családban tanultam meg, ha csinálsz valamit, azt teljes odaadással csináld” – emlékezett a kezdetekre Kiss Lenke, aki nem hitt a fülének, amikor a Bp. Spartacusban ifj. Gyimesi János edző azt mondta neki, ha keményen dolgozik, egy év múlva, 1971-ben válogatott lesz. A tréner tévedett – Lenke 1972-ben mutatkozott be a legjobbak között.

Két nagy élménye is a nemzeti csapathoz kapcsolódik: 1980-ban a moszkvai olimpián negyedik helyezett együttes tagja volt, három esztendővel később pedig Európa-bajnoki bronzérmes. Ma is azt vallja, ha a bolgárok elleni meccset nem veszíti el a csapat, az érem is meg lehetett volna a szovjet fővárosban. Más kérdés, hogy Jugoszláviával szemben a bronzérem elérhető volt, de a 68–65-ös vereség következtében a lányok nem állhattak dobogóra. A center Kiss 18 pontjával mindent megtett, a mezőnyből csak Szofija Pekics volt nála eredményesebb (29). Nem mellékesen ő lett a torna pontkirálynője.

„Akkoriban még volt idő összecsiszolni a játékot, manapság ez már nem így van, ez is rákfenéje a sportágnak, meg itthon a rengeteg légiós – fogalmazott Kiss Lenke, aki tisztában van vele, a klubérdek nem teszi lehetővé, hogy a magyar kosarasok elsőbbséget élvezzenek a külföldiekkel szemben, de szerinte addig nem lesz jelentős eredmény, amíg a mieink háttérbe szorulnak.  –  Alig kerülnek pályára, ergo nem ők döntik el a meccseket.”

Az ő idejében azok kerültek a válogatottba, akik klubjukban meghatározó egyéniségek voltak.

„Máig fájó emlék, hogy távol maradtunk a Los Angeles-i olimpiától. A kubai selejtezőben negyedikek lettünk, kiharcoltuk a részvételt, politikai okból viszont nem utaztunk. Sírtunk, amikor megtudtuk, hogy a dél-koreaiak végeztek a második helyen, akiket Kubában megvertünk”  – emlékezett vissza.

Némi gyógyírt jelentett, hogy ő volt hazánk első női kosarasa, aki külföldre szerződhetett, a belga Koksijde együtteséhez. Belgiumban abban az idényben engedélyezték a külföldiek szereplését, egyet-egyet csapatonként.

„A többi tizenegy csapatban amerikaiak vitték a prímet, mégis engem tartottak a legjobb légiósnak”    – tette hozzá, és ezt csak alátámasztja, hogy a brüsszeli, Charles XV. (XV. Károly) nevét viselő egyesülettel belga bajnok és kupagyőztes lett. Sportvezetőként a Tungsram után a Ferencváros szakosztályát irányította, utóbbival 1997-ben bajnok lett. A BSE elleni döntőben a Fradi már 2–0-ra vezetett az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban, ám az ellenfél egyenlített.

A zöld-fehérek edzője, Tursics Sándor felindultan hívta össze a lányokat a sorsdöntő meccs előtt. Károlyi Andreáék rossz hangulatban voltak, Lenke ezért kezébe vette az irányítást, edzettek egyet, aztán egy pizzázóban lazítottak, az ötödik mérkőzésen pedig megszerezték a klub egyetlen sportági aranyérmét.

Tursics viszont megorrolt, a szakosztályvezető pedig távozott a Fraditól, s ekkor vette igazán a kezébe az irányítást: Kiss 1997-ben megalapította a nevét viselő kosárlabda-iskolát. A tanítványok közül többek között Rasheed Rita, Fejes Réka, Csernák Ádám, Vida Máté vetette meg a lábát a felnőttek között. Felvetődik a kérdés: miért nem a „nagyokkal” foglalkozik? A válasz rövid, velős: „Amit megtanítok, arra tudok építeni.”

Reméljük, még sokáig!