Női kosár Eb-sel.: Büszkék lehetünk a válogatott teljesítményére – Székely

FAZEKAS ZOLTÁN (Reykjavík)FAZEKAS ZOLTÁN (Reykjavík)
Vágólapra másolva!
2021.11.16. 09:51
null
Határ Bernadett és Sara Rún Hinriksdóttir (14) párharca is magyar sikert hozott (Fotó: FIBA.com)
A vártnál is magabiztosabb, kiütéses sikerrel ment el egyéves szünetre nemzeti együttesünk, amely szépen teljesített az Európa-bajnoki selejtező első két fordulójában.

 

Amint Goree Cyesha, a magyar válogatott honosított amerikai erőcsatára kilépett a hafnarfjörduri sportcsarnokból, elkerekedett a szeme az Izland elleni Európa-bajnoki selejtező alatt lehullott hó láttán: sikítva gyúrt egy hógolyót, amellyel a busz felé vezető úton az első elé kerülő csapattársa hátát célozta meg. Nyilván talált, s nyilván kisebb dobálózás alakult ki – a jó hangulatra minden okuk megvolt a magyar női válogatott tagjainak, hiszen megnyerték az Izland elleni találkozót. S nem csupán megnyerték, 115–58-ra kiütötték északi vendéglátójukat. A siker ugyan a kötelező győzelem kategóriájába sorolandó, mégis megsüvegelendő, mert öt éve, a két fél legutóbbi párharcában tíz ponttal Izland győzött

Ezúttal viszont nem adtak esélyt Studer Ágnesék az izlandiaknak, akik roppant lelkesen játszottak (két amatőr játékossal, akik civilben parlamenti képviselők), de az ellenállhatatlanul és végig jól összpontosítva kosárlabdázó mieink leradírozták őket a pályáról.

Erős és motivált csapattal találkozott Izland
Kemény meccs volt, nagyon erős és motivált magyar csapattal találkoztunk, amellyel talán egy negyedig tudtuk tartani a lépést. Sajnos utána kiütközött a tudásbeli különbség, s megérdemelten nyert ennyivel is ellenfelünk – mondta a mérkőzést követően Benedikt Gudmundsson, az izlandiak szövetségi kapitánya.

„Büszkék lehetünk az úgynevezett »válogatott ablakban« elért teljesítményünkre, hiszen a világelitbe tartozó spanyolokat megszorongattuk, mindössze négy ponttal kaptunk ki tőlük, míg Izland ellen a saját szintünkhöz képest is a legmagasabb nívón teljesítettünk    – értékelte a selejtező első két fordulóját Székely Norbert szövetségi kapitány.  – Egy olyan meccsen kosárlabdáztunk kiválóan, amelyen nem taktikai feladatokat kellett végrehajtanunk, mint a spanyolok ellen, hanem kitartásra és sebességre alapuló játékot, a sportág alapelemeit kellett hibátlanul bemutatnunk – ebből jól vizsgázott a csapat.”

A hotelbe tartó buszon is érthetően jó hangulat uralkodott, ahogy vacsora közben is. Pedig nincsenek könnyű helyzetben a magyar játékosok, mert a közvélemény és a szakmai vezetőség sokszor nemcsak a sikert, hanem a nagy különbségű győzelmet is elvárja tőlük. Folytatás jövő novemberben, amikor négy nap alatt a vasárnap a spanyolok ellen 107–52-es vereséget szenvedő románokkal és Spanyolországgal is idegenben mérkőzik meg nemzeti együttesünk.

Lelik Réka, a női válogatott hátvédje
Lelik Réka, a női válogatott hátvédje


NŐI KOSÁRLABDA
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
C-CSOPORT

Az állás a 2. forduló után:   1. Spanyolország 4 pont, 2. MAGYARORSZÁG 3 (177–123), 3. Románia 3 (117–166), 4. Izland 2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik