Hősként tisztelik – Győri Ferenc jegyzete

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2022.12.27. 23:40
 

Kedves Török Zoltán, nem, egyáltalán nem merész a kijelentése. A Sopron Basket női kosárlabdacsapatának ügyvezetője címlapszto­rinkban, amelyet egyet visszalapozva olvashatnak, úgy vélekedett Fegyverneky Zsófiáról, csapata ikonikus játékosáról, hogy hozzá hasonló kaliberű sportolót itthon nem nagyon lát, s csak a legnagyobb olimpiai bajnokainkhoz tudná őt mérni. Magam le is írtam korábban, és több beszélgetésen említettem barátaimnak, ismerőseimnek, hogy véleményem szerint a soproniak csapatkapitánya az egyik leginkább alulértékelt magyar női sportoló, egyszerűen nincs arányban az elismertsége a hihetetlen, immáron két évtizedes teljesítményével. Nagy hiányosságot pótol a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége azzal, hogy a 2022-es év legjobb női sportolóit összegyűjtő tízes listájában szerepelteti Fegyvernekyt. Nehéz rangsorolni a különböző sportágakban elért sikerek között, jelentős fejtörést okoz összehasonlítani egy gyalogló Európa-bajnoki bronzérmét egy terepkerékpáros hasonló eredményével, és talán még nehezebb valamelyik egyéni sportágban elért világ- vagy Európa-bajnoki címet összemérni egy klubcsapat kapitányaként elért Euroliga-diadallal. Fegyverneky 38 éves, 12-szer nyert magyar bajnoki címet, Pécsen és Sopronban is hősként tisztelik, hat alkalommal szerepelt Európa legrangosabb nemzetközi klubsorozatának négyes döntőjében, öröksége egészen fantasztikus. Napjainkban is biztos helye lenne a magyar válogatott keretében, s bár 2017-ben visszavonult a nemzeti együttesben szerepléstől, később kétszer is segített Székely Norbert szövetségi kapitánynak, amikor szüksége volt rá, a legendás irányítóra.

Amit Fegyverneky Zsófia tesz, a lehető legnagyobb természetességgel teszi, pályafutása mentes a botrányoktól, a nemzetközi mezőnyben mindenki elismeri őt. Azt még nem tudjuk, túljut-e az első rostán, a kollégák érdemesnek találják-e őt, hogy bekerüljön a legjobb három közé a sikeres nők mezőnyében – mivel hazánk túlzottan olimpiacentrikus, egyáltalán nem biztos, hogy összejön neki. Rajta kívül egyébként a top háromért küzd az edzők között Gáspár Dávid, míg a hagyományos csapatsportágak kategóriájában a Sopron Basket – a leghűségesebb város büszkesége áprilisi, történelmi bravúrját olyan környezetben érte el hazai játékosai hathatós közreműködésével, amelyben rengeteg (nem csak magyar) sportoló keze és lába megremegett volna. A legfontosabb pillanatban éppen a döntőben egyébként is remekelő Fegyverneky Zsófia értékesítette az egyik büntetőjét, azzal a kosárral vált gyakorlatilag biztossá a zöld-sárgák győzelme. Ha a fentiekkel befolyásoljuk az eddig nem szavazó újságírókat és a közönséget, nos, nem bánjuk.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Katalán hullámvasút – Smahulya Ádám publicisztikája

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 7:36

Határeset – Thury Gábor jegyzete

Kosárlabda
2025.03.04. 23:13

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 06:59

Fradi-fóbia – Bobory Balázs jegyzete

Kézilabda
2025.03.02. 23:07

Belépett az ajtón   – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.03.01. 23:51

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09

Csernus dokitól a holland medvepusziig – Smahulya Ádám jegyzete

Légiósok
2025.02.26. 08:18

Vissza a múltba – Bobory Balázs publicisztikája

Kosárlabda
2025.02.25. 07:03
Ezek is érdekelhetik