Férfi kosár-vb: eddig tartott Kanada menetelése, Szerbia jutott a fináléba

Vágólapra másolva!
2023.09.08. 12:52
null
Bogdan Bogdanovics (jobbra) ismét remekelt (Fotó: AFP)
Szerbia a Távol-Keleten zajló férfi kosárlabda-világbajnokság elődöntőjében 95–86-os győzelmet aratott Kanada felett, így bejutott a vb fináléjába.

A szerbek egyértelműen jobban kezdték a találkozót, mint a történelme során először elődöntőben szereplő Kanada. Már az első percekben hétpontos előnyre tett szert a szerb válogatott és ugyan ekkor még meg tudták fordítani a kanadaiak a meccset, egy 11–0-s sorozattal Szerbia lépett el a negyed végére.

Az egész vb-n briliáns teljesítményt nyújtó Bogdan Bogdanovics ismét remekelt, már a második negyedre két számjegyű pontig jutott, ami nagy lendületet adott az egyik legnagyobb esélyes Litvániát kiejtő szerbeknek, akik a félidőig 13 pontosra növelték az előnyüket.

A második félidő már sokkal kiegyenlítettebben kezdődött, Kanada kezdett biztató jeleket mutatni, viszont a szerbek továbbra is nagyon pontosan dobtak a hárompontos vonalon kívülről és belülről is, így az utolsó játékrészre ráfordulva sem vesztettek sokat az előnyükből.

A záró negyedben sem tudtak már igazán meglepőt mutatni az északiak. A kanadaiak és az Oklahoma City Thunder sztárja, Shai Gilgeous-Alexander nem hozta a tőle megszokott kimagasló játékot a végjátékban, helyette a New York Knicksben játszó R. J. Barrett próbálta életben tartani Kanada reményeit a győzelemre, de ez korántsem volt elég. Kilenc pontnál már egyszer sem sikerült közelebb férkőzni a kanadai gárdának, így a 2014 után ismét Szerbia jutott a világbajnokság döntőjébe.

A fináléban a szerbek az Egyesült Államok–Németország elődöntő győztesével mérkőznek meg.

BOGDANOVICS ISMÉT HATALMASAT JÁTSZOTT


A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

KOSÁRLABDA
FÉRFI-VILÁGBAJNOKSÁG
Elődöntő, Manila
Szerbia–Kanada 95–86
(23–15, 29–24, 23–24, 20–23)

KÉSŐBB
Egyesült Államok–Németország 111–113 (31–33, 29–26, 24–35, 27–19)

Legfrissebb hírek

Szombaton kezdődik a negyeddöntő és a playout a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
10 órája

Férfi kosár NB I: ráhúz még egy idényt a 39 esztendős körmendi triplagyáros

Kosárlabda
21 órája

Az utolsó fordulóban is győzött, az Euroliga alapszakaszának élén zárt az Olympiakosz

Kosárlabda
2025.04.10. 23:17

Gasper Okorn: Tovább kell jutnunk a világbajnoki előselejtezőből!

Kosárlabda
2025.04.10. 10:43

A PVSK sem tudta megállítani a címvédőt, a Falco 120 pont fölé jutott Pécsett a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.09. 21:01

Ennyire bíznak egymásban a női kéziválogatottunk játékosai – VIDEÓ

Kézilabda
2025.04.09. 09:41

Egymásnak ugrottak Nikitscher csapattársai a kispadon – videó

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 13:45

Kikapott a Milan, eldőlt, melyik tíz csapat jut tovább a férfi kosár Euroliga alapszakaszából

Kosárlabda
2025.04.04. 23:29
Ezek is érdekelhetik