Párizs 2024: Jokics ott van a szerbek bő keretében

Vágólapra másolva!
2024.06.11. 10:48
Nikola Jokics ott van a szerbek előzetes olimpiai keretében (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) háromszoros MVP-je, Nikola Jokics ott van a szerb válogatott előzetes olimpiai keretében.

A Denver Nuggets 29 éves sztárjátékosa – akit a coloradói együttes bajnoki címével zárult tavalyi döntőben is a legértékesebb kosarasnak választottak – a közelmúltban több nagy válogatott tornát is kihagyott a hosszú tengerentúli szezonra hivatkozva.

Jokics ugyanakkor a mostani idényben viszonylag korán, a főcsoport-elődöntőben búcsúzott együttesével a Minnesota Timberwolves ellen, s azóta pihenőjét töltötte.

A szerbek előzetes, 16 fős névsorából – amelyben további NBA-játékosok is szerepelnek –  12 kosaras nevezhető a július 27-én rajtoló olimpiai tornára, amelyen a délszláv együttes az amerikaiak ellen kezd, majd a dél-szudániakkal és a júliusi selejtezőtornák egyikének győztesével találkozik a csoportkörben.

Kosárlabda
2024.04.16. 08:59

Párizs 2024: Dream Team!? James, Curry, Durant és Embiid is ott lesz az olimpián

Az előző idény legértékesebb játékosának megválasztott Joel Embiid nem Kamerunt és nem Franciaországot választotta.

 

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: Jokics vagy Gilgeous-Alexander? Ki lesz az MVP az NBA-ben?

Amerikai sportok
6 órája

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Párizs 2024: több mint 200 ezer eurós bevétel a jótékonysági árverésen

Párizs 2024
2025.04.15. 11:37

Jokics történelmet írt, a Doncic vezette Lakers harmadik kiemeltként jutott be a rájátszásba

Amerikai sportok
2025.04.12. 10:22

Curry 52, Jokics karrierrekord 61 pontot dobott, de csak egyikük csapata nyert – videók

Amerikai sportok
2025.04.02. 08:20

NBA: Nikola Jokics saját térfélről szerzett dudaszós triplát – videó

Amerikai sportok
2025.03.29. 08:13

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13
Ezek is érdekelhetik