A magyar női kosárválogatott legyőzte Brazíliát, és továbbjutott csoportjából a vb-előselejtezőn

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2024.08.22. 15:50
Török Ágnes és a magyar csapat nem adott esélyt a braziloknak (Fotó: Girgász Péter/MKOSZ)
A magyar női kosárlabda-válogatott csütörtök délután 87–66-ra legyőzte Brazíliát a ruandai Kigaliban, így továbbjutott a világbajnoki előselejtező C-csoportjából. A kigali viadalon szombaton rendezik az elődöntőket (a mieinkre a britek várnak), a torna vasárnapi győztese jut be a vb-selejtező mezőnyébe, amelyre 2026 márciusában kerül sor.

 

Tegyük nyugodtan zárójelbe a magyar női válogatott Szenegál elleni vereségét a Ruanda fővárosában zajló világbajnoki előselejtező-tornán. Völgyi Péter együttesének becsületére váljék, a gyenge kezdés után összekapta magát, és a következő két fellépésén megmutatta, miért tartották a szakértők esélyesnek arra, hogy megnyerje a viadalt. Fülöp-szigetek után Brazíliát is simán megverte a csapat, igaz, a dél-amerikaiak tartalékosak voltak, hiányzott tőlük többek közt a Chicago Skyban kosárlabdázó Kamilla Cardoso, igaz, a mieink meg a szintén a WNBA-ben profiskodó Juhász Dorka szolgálataira nem számíthattak.

Nem dúskáltunk a pontokban, de mivel folyamatosan a mieinknél volt az előny, egy pillanatig sem kellett aggódnunk emiatt. A második negyedben viszonylag hamar, egymás után kétszer is időt kért a brazil szövetségi kapitány, másodszor akkor, amikor Határ Bernadett Studer Ágnes oldalbedobását követő azonnali tempójával 29–17-re húztunk el. Láttunk utána tiszta helyzetből behajított Studer-triplát (aztán aggódtunk, amikor egy ütközés után irányítónk a földön maradt, szerencsére később vissza tudott térni a parkettre), majd az első félidő legvégén Kányási Veronika-hárompontost (40–23), ami emlékeztetett Dubei Debóra két nappal korábbi, a Fülöp-szigetek elleni találkozó félidejét lezáró találatára. A lelátón boldogan tapsoltak a magyar válogatott mezében feszítő ruandai gyerekek.

A fordulás után fokozatosan növeltük tovább az előnyünket, többször is sikerült labdát szereznünk, gyors, lendületes kosárlabdát mutattunk be – egyértelműen igaz, meccsről meccsre fejlődik Völgyi Péter csapata, ezzel összefüggésben most, a brazilok ellen volt eddig a legjobb. A tendenciát látva optimisták lehetünk a szombati elődöntőt (17 óra) illetően, amelyet a házigazdák legyőzésével a másik négyest megnyerő Nagy-Britannia ellen játsszuk (a másik párharc a Ruanda–Szenegál meccs lesz).

Csütörtökön Kiss Virág több mint 22 perc alatt 22 pontig és hét lepattanóig jutott, ő volt a vezére ezen a napon együttesünknek. Jó volt nézni, hogy a lányok (akik 27 gólpasszt osztottak ki a meccsen, vagyis tisztességes csapatmunkát mutattak be) vidámak és magabiztosak, erre a hátralévő, reményeink szerint két mérkőzésükön is szükségük lesz. A negyedik negyedben lassan csordogáltak a percek, hol húsz pontnál nagyobb, hol kisebb volt a differencia a felek között, de ennek már a világon semmi jelentősége sem volt. 87–66

NŐI KOSÁRLABDA-VILÁGBAJNOKI ELŐSELEJTEZŐ, RUANDA
C-CSOPORT, 3. (UTOLSÓ) FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–BRAZÍLIA 87–66 (15–9, 25–14, 26–23, 21–20)
Kigali, 300 néző. V: Mavisu (török), Vuong (kanadai), Guzmán Laureano (Puerto Ricó-i)
MAGYARORSZÁG: Studer 8/6, LELIK 11/3, Dubei 6/3, Török 9/3, Határ 6. Csere: Dombai 10/9, KISS V. 22, KÁNYÁSI 10/6, Angyal B., Varga A. 2, Miklós 1, Tóth F. 2. Szövetségi kapitány: Völgyi Péter
BRAZÍLIA: Martins, Albiero, DE OLIVEIRA 21/12, MOURA 19/6, L. Soares 2. Csere: D’Arrigo 5/3, M. Soares 2, Goncalo 2, Zabani 11/3, Guimaraes, Silva 4, Cavalcanti. Szövetségi kapitány: Bruna Heloisa Rodrigues
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–3. 8. p.: 10–5. 12. p.: 22–9. 17. p.: 33–19. 20. p.: 40–23. 23. p.: 50–31. 25. p.: 54–34. 28. p.: 64–37. 31. p.: 66–48. 33. p.: 75–52. 37. p.: 76–59
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: – Megint fegyelmezettek voltunk, ez volt a kulcsa a mérkőzésnek. Le szerettük volna lassítani a brazilok játékát, nem engedtük nekik a tranzíciós hárompontosaikat, illetve a kettő kettőket is próbáltuk úgy védeni, hogy csak minimális besegítésre legyen szükségünk. Ezenkívül próbáltunk sokkal több mozgást tenni a támadójátékunkba, sokkal több opciót, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen huszonhét asszisztot osztottunk ki, amire nagyon büszke vagyok, mert igazi csapatmunkát jelent. Elégedett vagyok a győzelem miatt is, úgy érzem, mérkőzésről mérkőzésre lépünk előre, ez az elsődleges célunk.
Bruna Heloisa Rodrigues: – Új csapattal érkeztünk ide, de természetesen tovább akartunk jutni. Új játékosokat próbáltunk ki, újfajta rendszert igyekszünk kialakítani, szeretnénk mindenkit felvértezni nemzetközi tapasztalattal. Sok a változás, egyre jobbak leszünk, de a magyarok jó meccset játszottak, kihasználták a hibáinkat, elismerésem nekik, mi készülünk a dél-amerikai bajnokságra.

A csoport másik mérkőzésén: Szenegál–Fülöp-szigetek 87–62

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

 

 

 

 

 

1. Szenegál

3

3

219–182

2. MAGYARORSZÁG

3

2

1

245–189

3. Brazília

3

1

2

202–230

4. Fülöp-szigetek

3

3

196–261

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik