Férfi kosár BL: gigászi küzdelemben maradt alul a Falco

Vágólapra másolva!
2025.03.05. 20:19
Nem bírt spanyol ellenfelével a Szombathely (Fotó: Unger Tamás)
Kétszeri hosszabbításra kényszerítette a Murciát a magyar bajnok Falco, mégis csalódottan kellett elhagynia a parkettet szerdán a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája középdöntőjében.

A bőség zavarával küzdött az UCAM Murcia elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt Milos Konakov. A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely szerb-magyar edzője a Sopron KC ellen már számíthatott Trey Diggsre, és szerda este a keretben tudhatta Matthew Tibyt is. Az amerikai erőcsatár a biciklin kezdte a mérkőzést, ebből valószínűsítettük, hogy ezúttal még nem hárul rá kulcsszerep – ahhoz képest egész sok lehetőséget kapott.

Négy tizenhárommal nyitott a házigazda, aztán 9–20 is állt az eredményjelzőn, amikor pályára lépett Tiby, és néhány másodperc elteltével bepörkölt egy triplát. Hamarosan Marvin Clark mutatott be egy látványos blokkot, és már Perl Zoltán is ott volt a parketten, hogy ritmust adjon a Falco játékának. Három pontra zárkózott fel a magyar bajnok, Sito Alonso, a spanyolok neves mestere gyorsan meg is próbálta rendezni csapata sorait egy időkéréssel.

A félidei nyolcpontos hátrányt Clark triplával csökkentette ötre, nagyjából meccsben volt a Falco, mi több, a negyedik negyed elejére egy pontra csökkentette a hátrányát (57–58). Ekkor azonban pillanatok alatt beesett két vendégtripla, és megint ott voltunk, ahol a part szakad. Öt perccel a vége előtt négypontos hátrányban támadhattak a sárga-feketék, az ekkor 19 pontnál járó Perl volt eredményes (69–71). Nikola Popovics labdaszerzés után végigvitte, két percen belül jártunk, egyre kapaszkodott fel a Falco. A túloldalon Rodions Kurucs első büntetője a gyűrűt sem érte el, a második bepottyant. Popovics zsákolásával kiegyenlítettek a mieink, bő negyven másodperccel a záró dudaszó előtt pedig a győzelemért lehetett támadni…

 

Perlt faultolták, oldalról jöttek a vasiak, ugyanúgy Perl kapta meg a labdát, a dobása leperdült, szerencsére a Murcia sem talált be, jöhetett a ráadás – a BL-idényben már harmadszor a Schaeffler Arena Savariában. Az önkívületi állapotban kosárlabdázó Popovics finom duplájával a Falco állt jobban, a vendégek büntetőkkel tüntették el a differenciát.

Kaiser Gates két hármasa borzalmas időzítéssel érkezett, kevesebb mint két perc alatt kellett volna mínusz hatról újra visszajönnie a rendkívül tisztességesen küzdő Falcónak. Egy perc alatt öt pontot le is dolgozott, Pongó Marcell betörése viszont nem hozott kosarat. Kurucs egyetlen sikeres büntetője után ki lehetett még harcolni az újabb hosszabbítást – Popovics bepaskolta a labdát a lepattanó megszerzését követően (86–86).

Dupla ráadásból is a második volt már ez az aktuális évadban, ám ez nem zárult magyar sikerrel. A Murcia valahogy mindig tudott húzni valami váratlant, amikor igazán szüksége volt rá, és 104–90-re nyert Szombathelyen. A továbbjutásra sok esély már nem maradt, de a spanyoloknak a jövő héten vissza lehet(ne) vágni.

KOSÁRLABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
L-CSOPORT
FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–UCAM MURCIA (spanyol) 90–104 (19–22, 19–24, 17–12, 20–17, 11–11, 4–18) – kétszeri hosszabbításban
Szombathely, 3020 néző. V: Zurapovic (bosnyák), Velikov (bolgár), Barkauskas (litván)
FALCO: Váradi 10/3, PONGÓ MARCELL 10, CLARK 13/9, Bognár 9, POPOVICS 10. Csere: PERL 22, Tiby 3/3, Keller Á. 10, Diggs, Novakovics 3/3, Kovács B. Edző: Milos Konakov
MURCIA: HAKANSON 21/9, ENNIS 16/3, KURUCS 15/3, GATES 24/18, Birgander 6. Csere: RADEBAUGH 12/6, Diagne, Radovics 3, Sant-Roos, Stephens 2, K. Adetokunbo 5. Edző: Sito Alonso
Az eredmény alakulása. 2. perc: 3–9. 7. p.: 9–20. 9. p.: 17–20. 14. p.: 25–25. 16. p.: 27–34. 20. p.: 38–46. 24. p.: 43–52. 27. p.: 47–57. 30. p.: 55–58. 34. p.: 67–71. 37. p.: 71–73. 40. p.: 75–75. 42. p.: 79–79. 45. p.: 86–86. 48. p.: 88–95
MESTERMÉRLEG
Milos Konakov: – A játékosaim végig tartották magukat a meccstervhez, hittek a győzelemben, bíztak a taktikában. Pedig többször is úgy tűnt, hogy eldőlt a meccs, de egy pillanatra sem adták fel. Közel voltunk a győzelemhez, ám ilyen a kosárlabda. A legnagyobb különbség a triplázásban volt a két csapat között: ellenfelünk remekül dobott távolról, míg mi nem igazán céloztunk jól. Kemény meccset játszottunk, de fizikailag rendben vagyunk: jöhet a Magyar Kupa!
Sito Alonso: – Nagyszerű meccset játszottunk kiváló hangulatban. Különösen fontos volt, hogy nyerjünk végre ebben a csarnokban, korábban már kikaptunk itt a Falcótól és az izraeli Holontól is. A Falcónak nagyon erős hazai pályája van, a Nymburk azért nyert Szombathelyen mert remekül dobott, és most mi is jól tripláztunk. Nagyon erős a csoportunk, nagyon kellett ez a győzelem, elégedett vagyok a csapatommal.

   
AZ ÁLLÁS     
1. Nymburk321277–2465
2. Murcia321269–2595
3. Nanterre321257–2525
4. FALCO33247–2933

 

 

Legfrissebb hírek

Egy félidőn át bírta a Szeged a Fehérvár tempóját a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
9 órája

Határeset – Thury Gábor jegyzete

Kosárlabda
2025.03.04. 23:13

Könnyedén nyert a Falco; a Körmend hosszabbításban verte meg a Szolnokot a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.01. 20:57

Könnyedén nyert Olaszországban az éllovas Olympiakosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.28. 23:03

Meglepetés Kecskeméten, megszerezte harmadik győzelmét a sereghajtó a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.02.28. 19:57

A Real Madrid nyerte meg az el Clásicót a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.27. 23:26

Luigi Datome sosem feledi a legutóbbi „szúnyoginváziós” vereséget a mieink ellen

Kosárlabda
2025.02.23. 12:08

Vojvoda Dávid: A végén a helyén volt a szívünk

Kosárlabda
2025.02.22. 08:34
Ezek is érdekelhetik