Női kosárlabda NB I: Studer Ágnes pénteken visszatérhet

Vágólapra másolva!
2025.03.05. 18:37
Studer Ágnes (Fotó: MKOSZ)
Studer Ágnes, a női kosárlabda-válogatott és a Pécs irányítója vállsérüléséből felépülve pénteken lép újra pályára, mégpedig a Szigetszentmiklós elleni bajnoki mérkőzésen.

A 27 éves kosárlabdázó válla decemberben, a Vasas Akadémia elleni bajnoki találkozón ugrott ki és egy darab porc is levált benne. Sérülése ellenére Studer január 25-ig még vállalta a játékot, ezután viszont már nem lépett pályára a baranyaiak színeiben. Februárban – 2017 óta először – nem tudott a válogatott rendelkezésére állni az Európa-bajnoki selejtezőkön, és a rehabilitáció részeként azóta nem játszott, hogy elkerülje a műtétet.

„Az a tervünk, hogy a Szigetszentmiklós ellen pár percet minden negyedben megpróbáljak játszani” – mondta Studer szerdán az M1 aktuális csatornának.

Hozzátette, az elsődleges cél az, hogy a Magyar Kupa pécsi négyes döntőjére visszatérjen a pályára és a március 22-én sorra kerülő, Diósgyőri VTK elleni elődöntőben minél több játékpercet tudjon vállalni.

 

Legfrissebb hírek

Stephanie Reid: Nagyon jó a soproni csapatkohézió

Kosárlabda
2025.03.04. 10:07

Sima győzelemnek indult, nehezen győzött a Sopron a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.02. 20:55

Legyőzte a Szekszárdot az éllovas Győr a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.01. 20:33

Női kosárlabda NB I: a Pécs 102 pontig jutott a DKKA vendégeként

Kosárlabda
2025.02.26. 20:56

A Dávid Kornél KA nyerte az újoncok csatáját a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.02.23. 20:28

A Pécs megállította a DVTK-t, megnyerte a női kosárlabda NB I szombati rangadóját

Kosárlabda
2025.02.22. 19:17

Női kosár: a Győr óriási izgalmak után győzött a Pécs ellen; 43 pontos DVTK-siker

Kosárlabda
2025.02.16. 18:47

Sorozatban nyolcadszor nyert a Sopron a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.02.15. 20:25
Ezek is érdekelhetik