Női kosár NB I: fiatal csapattal, légiós nélkül vág neki az idénynek a Vasas

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2025.08.21. 09:48
null
Illusztráció: Dömötör Csaba
Fiatal csapattal, 21 éves átlagéletkorú játékosokkal, légiósok nélkül vág neki a női kosárlabda-bajnokság következő idényének a Vasas Akadémia.

Nenad Markovics együttese augusztusban megkezdte az erőnléti és taktikai felkészülést – számolt be róla a klub honlapja, amely arra is kitért, hogy mozgalmas volt az átigazolási időszak, több meghatározó és kiegészítő játékos távozott Pasarétről, köztük olyanok is, akik öt-hat éven át a Vasast erősítették. A megújult csapat kizárólag fiatal magyar játékosokból áll, Jáhni Zsófia a maga 25 évével a legrutinosabb, míg a kort tekintve a felnőttbajnokságban debütáló Mayr Lara számít sereghajtónak 16 évével.

A vezetőedző elárulta, az alapvető tervük az volt, hogy száz százalékban hazai játékosokból álló csapatot rakjanak össze, és csak legvégső esetben nyúljanak légióshoz. Markovics a 2025–2026-os idényre „egy realista, egy várakozáson aluli, valamint egy optimista” forgatókönyvet dolgozott ki a legutóbb hetedikként végző, azóta megfiatalított csapat számára.

 

Legfrissebb hírek

Nagyon simán nyert a Pécs és a DVTK; folytatódott a győri mélyrepülés a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:00

A Sopron rajt-cél győzelmet aratott a női kosár NB I 18. fordulójában

Kosárlabda
2026.01.30. 20:39

A Csatában kosarazik tovább a válogatott Wentzel Nóra

Kosárlabda
2026.01.28. 09:54

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

A Szekszárd 45 pontos különbséggel verte meg a Győrt, simán nyert a Pécs is a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.24. 21:05

A Szekszárd 31 ponttal legyőzte a Szigetszentmiklóst a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.21. 21:57

Női kosár NB I: a Pécs csak hosszabbításban, de ott tarolva legyőzte a Szekszárdot

Kosárlabda
2026.01.18. 20:19

A Vasas visszavágott a BEAC-nak, a Győr majdnem csodát tett

Kosárlabda
2026.01.17. 19:48
Ezek is érdekelhetik