Szombat esti kohászat – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2025.08.16. 23:37

LE VAGYOK MARADVA – mi tagadás. Hiába léptek pályára már harmadszor legjobb férfi kosarasaink a világbajnoki előselejtezőben, én picit leragadtam a románoktól akaratgyenge játékkal elszenvedett vereségnél. Az volt az első meccs, azóta a fiúk egy hete lelépték Észak-Macedóniát, s a Románia elleni visszavágóra motivált és elszánt játékot ígértek.

És persze hivatkoztak a szolnoki publikumra, amely remek hangulatot teremtett egy hete, ahogy mondani szokták, űzte-hajtotta a társaságot. Amely vette a lapot, űzve-hajtva győzte le 38 pontnyi különbséggel Észak-Macedóniát, ha úgy tetszik, eleget tett a várakozásnak. És túltehette magát az első meccs miatti lelkifurdaláson.

Ami a szombati mérkőzést illeti, a közönség halkabb volt, de sokáig nem is nagyon volt miért lelkesednie. Egy-egy magyar kosárnál felerősödött a lelátó hangja, ám a felhördülés sem volt ritka a labdaeladásoknál, ügyetlenségre vallóan kihagyott ziccereknél.

Hogy szakmailag mi volt az oka, hogy minden volt a meccs, csak élvezetes nem, fogalmam sincs, a magyarázatot meghagyom a mindent (is) tudó kommentátornak, Knézy riporternek.

Sokat segített a csapatnak, hogy a szünetben két pont volt az előnyünk, aztán az újrakezdésnél állva maradt az ellenfél. Olyannyira, hogy a harmadik negyed felénél vezettünk 13 ponttal. Ez a különbség csoportelsőséget ígért, hiszen Nagyváradon tizenkettővel kaptunk ki. Futott a szekér, egyre nőtt a különbség, a közönség is újra megtalálta a hangját, inkább ünnepelt, mint biztatott, hiszen a záró felvonás előtt 23 pont volt a magyar előny.

A románoknál Szolnok lett az, ami nekünk Nagyvárad, csapatuk a nagyszünet után többé-kevésbé összeomlott. Így aztán kiderülhetett, hogy a két, nem éppen acélos csapat közül a miénk edzettebb (hogy a kohászatnál maradjak), a vége 86–66 lett, húszpontnyi különbség – csoportelsők lehetünk.

Ha nyerünk szerdán Észak-Macedóniában, ami – tetszik, nem tetszik – kötelesség.

Bizony, gyerekek, van ilyen.

Kosárlabda
2025.08.16. 20:10

Megvan a továbbjutás – húsz ponttal verte meg Romániát a magyar férfi kosárválogatott vb-előselejtezőn

Nate Reuvers 25 pontjával a mezőny legeredményesebbje volt a románok ellen.

 

Legfrissebb hírek

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
56 perce

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.19. 23:19

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Férfi kosár: lemondta a válogatottságot Vojvoda Dávid

Kosárlabda
2026.05.18. 14:10

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Újra átélni az eufóriát – Beke Zsombor jegyzete

Jégkorong
2026.05.15. 06:48
Ezek is érdekelhetik