Törökországi vb-selejtezőcsoportba került a magyar női kosárválogatott

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2025.10.07. 20:06
null
Ausztrália, Kanada, Japán, Argentína és a házigazda Törökország ellen vívja csoportmérkőzéseit a magyar női kosárlabda-válogatott a márciusi világbajnoki selejtezőben, a tornának Isztambul ad otthont.

Kedd este Svájcban tartotta a nemzetközi szövetség (FIBA) a jövő évi női világbajnoki selejtező sorsolását, amelyen kiderült, a magyar válogatott a párizsi olimpián bronzérmes Ausztrália, Argentína, Japán, Kanada és a házigazda Törökország csapatával küzd majd meg Isztambulban a németországi tornán való részvételért.

A berlini vb-n korábban már öt ország biztosította részvételét: a házigazda Németország, valamint a legutóbbi kontinensbajnokságokat megnyerő Ausztrália, Belgium, Nigéria és Egyesült Államok, így ezek a csapatok tét nélkül vesznek részt a csoportkörökben. Három hatos csoportból három, egyből – amelyben Nigéria és Németország is játszik – két csapat jut ki a 2026. szeptember 4–13. közötti tornára. A mieinknek 28 éves átkot kellene megtörniük, hiszen nemzeti csapatunk eddig ötször szerepelt világbajnokságon, legutóbb, 1998-ban éppen Németországban – akkor Rátgéber László szövetségi kapitány irányításával a tizedik helyen zárt. 

„A legfontosabb dolog, hogy nem abba a hatosba kerültünk, ahol csak két továbbjutó lesz a már kvalifikációt szerzett németek és nigériaiak mellett, mert ott bizony nehezebb lett volna kiharcolni a vb-szereplést – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Völgyi Péter szövetségi kapitány, akinek csapata tavaly augusztusban megnyerte Ruandában az előselejtezős csoportját, így jutott be a közvetlen kvalifikációba. – Az sem baj, hogy nem kell átutazni a fél világot, az időzónára való átállással nem lesz gond. Az ausztrálok kiemelkednek a csoportból, a házigazda ellen mindig nehéz. Kanada, Japán, Argentína és mi nagy harcban lehetünk a továbbjutásért, úgy vélem, összeszedett játékkal verhetőek az ellenfelek. Nem szabad elégedetlennek lennünk, mert jobban és rosszabbul is járhattunk volna. A legnehezebb Japánból lesz felkészülni, egyébként is különleges stílusban kosárlabdáznak és az ilyen versenyek előtt több hónapra bezárkóznak.”

 

Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
12 órája

Tóth Balázs legalább három hónapig nem védhet – hivatalos

Légiósok
2025.11.06. 19:25

Öt légiós a magyar női kosárlabda-válogatott legfrissebb keretében

Kosárlabda
2025.11.06. 13:06

Keretet hirdettek az írek a mieink és a portugálok elleni vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.11.06. 11:33

Újabb magyar válogatottat adhat a DAC; 2015 óta ez az első év Nagy Ádám nélkül

Magyar válogatott
2025.11.06. 11:09

Ezzel a kerettel fogadják a magyar válogatottat az örmények

Magyar válogatott
2025.11.05. 16:01

Tóth Balázs: Az öltözőben megtapsolt az egész csapat, libabőrös lettem

Légiósok
2025.11.04. 09:08

Gyökeres, Isak és Bergvall sem edzett hétfőn, komoly bajban lehet Potter kapitány

Foci vb 2026
2025.11.03. 16:39
Ezek is érdekelhetik