A magyar női kosárlabda-válogatott felkészülési meccsen verte Oroszországot

Vágólapra másolva!
2025.11.16. 19:45
null
Oroszországot is legyőzte a magyar válogatott (Fotó: MKOSZ)
A magyar női kosárlabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 70–61-re legyőzte Oroszországot a Székesfehérváron rendezett felkészülési mérkőzésen.

Völgyi Péter szövetségi kapitány együttese – amely a márciusi világbajnoki selejtezőre hangol – hétfő óta edzőtáborozik az MKOSZ létesítményében, ahol első két mérkőzésén magabiztosan verte a cseheket 68–42-re, illetve 82–56-ra. Csütörtökön a bő keretből válogatott a szakvezető, másnap pedig a fiatalok jutottak szóhoz. A kapitány már a felkészülés elején közölte, hogy a fehérvári találkozókon változatos felállásra lehet számítani, mivel figyelembe veszi a külföldön játszókat – akiket időben vissza kell engedni a klubjukhoz –, továbbá az Euroligában nagyobb terhelést kapó játékosokat is.

A harmadik meccsre ismét zárt kapuk mögött került sor, az ellenfél egy igazi „sötét ló” volt, mivel az ukrajnai háború miatt a nemzetközi szövetség 2022 márciusában kitiltotta az oroszokat a nemzetközi tornákról, így a többi csapathoz képest nehezebb róluk beszerezni az aktuális információkat. Annyi tudvalevő volt, hogy – miközben játékosaik a hazai bajnokságban edződnek – rendszeresen részt vesznek összetartásokon, és időnként vívnak nemzetközi meccseket, főként a környező ázsiai országokban.

A vasárnapi találkozót az ellenfél kezdte jobban, amelyet – noha hivatalos jegyárusítás nem volt – lelkes tábor biztatott, amely családtagokból, stábtagokból és ismerősökből állt. Az oroszok csaknem végig vezettek a nyitónegyedben, ám a folytatásban a hazai gárda egy 10–2-es rohammal fordított, és a második játékrészben sikerült hét ponton tartania riválisát. A nagyszünetig főként a diósgyőri Takács (korábbi nevén Bach) Boglárka és a szekszárdi Dombai Réka remekelt a magyar oldalon, ekkor 32–27 volt az állás.

Fordulás után Kányási Veronika tripláival ismét sikerült nyolc ponttal elhúzni, de az ellenfél a WNBA-ben is szereplő Anasztaszija Koszu révén felzárkózott, és a zárószakasz elején kiegyenlített (48–48). A vezetést azonban nem tudta átvenni, mivel a Görögországban légióskodó Takács-Kiss Virág szórta a kosarakat, és az orosz csapatnak már nem maradt esélye a fordításra. A házigazdák így mindhárom eddigi meccsüket megnyerték a szövetségi edzőközpontban.

Nem törekedtünk különösebben az oroszok feltérképezésére, mivel korábban kaptunk egy névsort a lehetséges érkezőkről, most nemrég pedig egy teljesen másik listát” – nyilatkozta az MTI-nek Völgyi Péter. „Az látszott, hogy néhány hiányzójuk ellenére nagyon erősek a lepattanózásban, annak köszönhetően lett ismét szoros a meccs a harmadik negyedben. A három eddigi győzelmünkből egyértelműen ez a legértékesebb, remélem, holnap is sikerül velük egy jó meccset játszani” – tette hozzá.

A magyarok hétfőn 17 órakor ismét összecsapnak az oroszokkal Székesfehérváron, ugyancsak zárt kapus meccsen.

A válogatott tavaly augusztusban megnyerte Ruandában a világbajnoki előselejtezőt, ezzel jutott be a közvetlen kvalifikációba. A márciusi vb-selejtezőben Ausztrália, Kanada, Japán, Argentína és a házigazda Törökország ellen játssza csoportmérkőzéseit, a tornának Isztambul ad otthont. Három hatos csoportból – így az isztambuliból is – három, egyből pedig – melyben a kontinensbajnok belgák mellett a német együttes is ott lesz - az első két csapat jut ki a 2026. szeptember 4. és 13. közötti, berlini vb-re.

KOSÁRLABDA
NŐI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–OROSZORSZÁG 70–61 (17–20, 15–7, 16–18, 22–16)
Székesfehérvár, zárt kapuk mögött. V: Nagy V., Popgyákunik, Petrenko. 
MAGYARORSZÁG: Dúl P. 10, Dombai 9/3, Takács B. 7/3, Török Á. 4, Takács-Kiss 16. Csere: Aho T. 2, Kányási 8/6, Josepovits, Varga A. 7/3, Gereben 1, Boros 5/3, Mérész 1. Szövetségi kapitány: Völgyi Péter 
OROSZORSZÁG: Trerjakova 2, Glonti 12/12, Kuznyecova 9/3, Kosu 17/3, Maiga 4. Csere: Elberg 3/3, Zajceva, Kosecskina, Pozdnyakova 2, Savukova 10/6, Liulina, Sirazutdinova 2. Szövetségi kapitány: Alekszandr Kovaljov 
Az eredmény alakulása: 5. p.: 7–10. 15. p.: 25–22. 25. p.: 42–36. 36. p.: 59–55. 
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: – Nagyon hasznos mérkőzés volt, jól illeszkedett a felkészülési találkozóink sorába. Az orosz csapat sokkal nagyobb játékerőt képviselt a csehnél, a három pontos vonalon túlról és a magas posztokon is veszélyesnek bizonyult. Amíg a lepattanó csatát megnyertük a harmadik negyedig, addig minden rendben volt, amikor ez változott, akadtak problémáink. Szerencsére a végjátékot nagyon jól menedzseltük. 

 

Legfrissebb hírek

A magyar női kosárválogatottat dicsérte az orosz szövetség elnöke

Kosárlabda
2025.11.15. 10:59

A magyar női kosárlabda-válogatott ismét legyőzte Csehországot

Kosárlabda
2025.11.14. 19:15

Gereben Lívia: Sok van ebben a válogatottban!

Kosárlabda
2025.11.13. 21:06

Gáspár Dávid hazai győzelemmel mutatkozott be a szlovén női kosárlabda-válogatott kispadján

Kosárlabda
2025.11.12. 21:20

Már márciusra összpontosít a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.11.11. 16:24

Női kosár Euroliga: a DVTK-s Kathryn Westbeld egyszerűen csak boldog

Kosárlabda
2025.11.07. 10:39

Öt légiós a magyar női kosárlabda-válogatott legfrissebb keretében

Kosárlabda
2025.11.06. 13:06

Női kosár Euroliga: fél lábbal a következő körben a DVTK

Kosárlabda
2025.11.05. 21:59
Ezek is érdekelhetik