Gasper Okorn: A csapat nem akkor mutatja meg a karakterét, amikor húsz ponttal vezet

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
• Mons
Vágólapra másolva!
2025.12.03. 09:46
null
David Okorn szerint különleges az atmoszféra a magyar válogatottban (Fotó: Dömötör Csaba)
A szlovén szakember úgy véli, különleges volt most az atmoszféra nemzeti együttesünk körül, amely mindkét győzelmét megérdemelte a világbajnoki selejtezősorozat kezdetén.

– Számított arra, hogy két győzelemmel kezdjük a csoportkört?     
– Erre azért nem, de abban biztos voltam, hogy versenyképesek leszünk – felelte a Nemzeti Sportnak Gasper Okorn, a világbajnoki selejtező G-csoportját két győzelemmel kezdő, hétfőn a belgákat idegenben 87–85-re felülmúló magyar válogatott szlovén szövetségi kapitánya.Az első meccsen a finnekkel találkoztunk, akik nagyon erősek, ezt megmutatták a franciák legyőzésével is, de tudtuk, hogy a februári körben kétszer játszunk a franciákkal, ezért legalább egyszer nyerni akartunk. Úgy alakult, hogy már két sikerünk van, ez nagyszerű. Amikor összejöttünk, azt éreztem, hogy most egy kicsit más, mint korábban, az atmoszféra, az összhang különleges volt. Megérdemeltük mindkét győzelmet, jól játszottunk, bár nyilván van, amiben még fejlődhetünk.

– Élvezetes, mutatós támadójátékot produkált a csapat, szépen járt a labda. Változtattak valamit a játékrendszeren?     
– Igen, igyekeztünk, miután eldöntöttük, hogy nem játszatunk két magasembert egyszerre. Nyáron egyszerre szerepelt Golomán György és Nate Reuvers, most ugye Golomán nem volt bevethető, de említhetném Meleg Gergőt is, mindenesetre kitaláltuk, hogy nem klasszikus négyes posztú játékost küldünk a pályára, hanem gyors embert, aki tud váltani védekezésben, futni, ugyanakkor elég erős, ilyen Lukács Norbert, ő Oroszországban is ebben a pozícióban szerepel. A többiek, mint például Cseh Botond, Filipovity Péter és majd Maronka Zsombor ugyancsak hasonló típusúak, ám ezzel nincs baj. A legmagasabb szintű kosárlabdában az ötös center legfeljebb huszonöt percet játszik mérkőzésenként, úgyhogy Reuvers és Golomán között meg lehet osztani a játék­időt. Most Meleg, aki inkább négyes, mint ötös, szintén remek munkát végzett centerként Reuvers oldalán.

– Éles volt a kontraszt, hogyha összehasonlítjuk a mostani mérkőzéseinket a nyári előselejtezőben látottakkal. Miben látja ennek a magyarázatát?     
– Néha át kell gondolni bizonyos dolgokat, mérlegelni, kik állnak a rendelkezésünkre, meglátjuk, mi lesz februárban. Nincs már sok idő addig, de szeretnénk tartani magunkat a támadójátékunkhoz még akkor is, ha bizonyos elemeket hozzárakunk vagy félreteszünk. Építkezünk a védekezés terén is, előnyös, hogy a nyár nagy részét együtt töltöttük, az új srácok gyorsan megtanulták a rendszert, Szombathelyen most minőségi körülmények között, sokat edzhettünk. Finnország és Belgium nálunk magasabban jegyzett válogatott, és bár néhányan mondhatják, a belgáktól hiányzott két-három alapember, ám mi meg Vojvoda Dávid és Golomán nélkül álltunk fel, ami olyan nekünk, mintha máshol nem lenne bevethető két Euroliga-játékos.

– Büszke arra a mentális erőre, amit az együttes a találkozók negyedik negyedében mutatott?     
– Nyár óta az összes játékossal beszéltem erről, nem tetszett az a mentalitás, amit Romániában és Észak-Macedóniában mutattunk, nem elég csak felmenni a pályára, akarni kell a győzelmet is, hinni benne. Ezt sulykoltuk, és bele is mászott a fejükbe, örülök, hogy megmutatkozott a kritikus pillanatokban. A csapat nem akkor mutatja meg a karakterét, amikor húsz ponttal vezet, hanem amikor az ellenfél felzárkózik ötre, vagy a plusz tizenötből mínusz négy pont lesz. Ilyenkor kell stabilan állnunk a lábunkon, és mindkét meccsen sikerült is átvészelnünk a nehézségeket.

– Mondhatjuk, hogy a csapategység jelen pillanatban szinte tökéletes?     
– Kétségkívül nagyszerű, de mindig lehet jobb, ugyanakkor tetszik az, amit most látok ebből a szempontból.

– Hogyan értékeli a fiatalabb játékosok teljesítményét?     
– Pallai Tamás és Meleg immáron fontos tagja a rotációnak, ahogyan Cseh is. Tanoh Dez András, Valerio-Bodon Vincent és Filipovity Péter szintén jó úton halad, februárban Maronka Zsomborra is számíthatunk, és elképzelhető, hogy megnézünk még néhány fiatal játékost. Somogyi Ádám és Lukács persze szintén fiatalok, de elég tapasztalatuk van ahhoz, hogy ne ebbe a kategóriába tartozzanak.

– Az európai válogatottaknál fontos a jó honosított kosárlabdázó. Miként látja Nate Reuvers szerepét?     
– Nate remek ember, szívesen játszik magyar színekben, sosem panaszkodik, hiába kemény a menetrendje a Valenciával, Euroliga-szereplő heti két meccsel, és ott van még a spanyol bajnokság is. Természetesen a minőség is magas, amit képvisel és amiért kiválasztottuk, modern magasember, aki a kezdő centere egy Euroliga-csapatnak. Szerencsések voltunk vele, azt gondoltuk, passzol ehhez a generációhoz, és valóban, a megfelelő módon segít nekünk, emellett szeret is a tagja lenni ennek a csapatnak.

– Hogy a finnek megverték a franciákat, jó vagy rossz nekünk?     
– Őszintén szólva egyelőre nem számolgatunk, csak magunkra figyelünk. Két cél lebeg a szemünk előtt ebben a kvalifikációs sorozatban: el akarjuk érni a csoport első három helyének valamelyikét, illetve megnézni az összes szóba jöhető játékost a jövő válogatottjához. Júliusban meglátjuk, hol tartunk, ami nekem személyesen a szemem előtt lebeg, hogy versenyképes csapattal álljunk készen a 2029-es Európa-bajnokságra.

– Mik a feladatai a következő selejtezős ablakig?     
– Decemberben újra felveszem a kapcsolatot a játékosokkal, nagyjából tíznaponta beszélünk telefonon. Egyszer vagy kétszer Magyarországra jövök, hogy meglátogassak néhányakat ugyanúgy, ahogyan a nyártól mostanáig. A következő két hónapban a légiósokhoz valószínűleg nem utazom el, de őket is figyelemmel követem, valamint mindent előkészítünk a franciák elleni mérkőzésekre. 

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, FÉRFIAK, G-CSOPORT
3. forduló. Február 27., péntek
MAGYARORSZÁG–Franciaország
Belgium–Finnország
4. forduló. Március 1., vasárnap
Franciaország–MAGYARORSZÁG
Finnország–Belgium

1. MAGYARORSZÁG

2

2

176–167

4

2. Finnország

2

1

1

165–165

3

3. Franciaország

2

1

1

155–146

3

4. Belgium

2

2

148–166

2

AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Körömrágós negyedik negyedet követően legyőztük Belgiumot a férfi kosár vb-selejtezőben

Kosárlabda
2025.12.01. 22:29

Belgiumban sem lehetetlen a győzelem a férfi kosárválogatottnak

Kosárlabda
2025.12.01. 09:47

Somogyi Ádám: Tudunk ennél is jobban játszani

Kosárlabda
2025.11.30. 12:00

Férfi kosárlabda-vb-selejtező: Vojvoda nem játszhat Belgiumban

Kosárlabda
2025.11.29. 16:41

Csodás győzelem a vb-selejtező nyitányán az Eb-negyedik finnek ellen

Kosárlabda
2025.11.28. 20:05

Kosárlabda: lemondott a legendás Obradovics, úgy tűnik, nincs visszaút

Kosárlabda
2025.11.28. 17:56

Férfi kosár: Golomán György megsérült

Kosárlabda
2025.11.27. 19:20

Férfi kosár: a rutin mellé épül be a fiatalság a válogatottban

Kosárlabda
2025.11.26. 11:10
Ezek is érdekelhetik