Férfi kosárlabda NB I: távozott a kieséstől fenyegetett ZTE vezetőedzője

2026.04.27. 15:27
null
Fotó: FB/Zalakerámia ZTE KK
Már nem Kosztasz Mekszasz a kieséstől fenyegetett Zalakerámia ZTE KK férfi kosárlabdacsapatának a vezetőedzője.

Török Róbert ügyvezető hétfőn közölte a döntést, miután az együttes szombaton 93–87-re kikapott az OSE Lions vendégeként az NB I alsóházi rájátszásában.

„Csapatunk nem kezdte jól a playout küzdelmeit. Szombaton Oroszlányban szenvedtünk vereséget sorozatban harmadszor, s ezután vezetőedzőnk felajánlotta a lemondását, amit klubunk vezetése elfogadott. A görög tréner a lépését azzal indokolta, hogy talán ezzel tud segíteni a legtöbbet az együttesnek, hogy elmozduljon a jelenlegi helyzetéből, és a klub érdekei is fontosabbak számára, mint az önös érdekek. A klubvezetés Baki Gergely eddigi másodedzőt bízta meg a szezon hátralévő részére a vezetőedzői feladatok ellátásával” – tette hozzá az ügyvezető.

A 49 éves Mekszasz novemberben ült le a zalaiak kispadjára, és az idény végéig szóló szerződést írt alá.

A ZTE jelenleg negyedik a hatcsapatos és május 23-ig tartó playoutban, ahonnan az utolsó helyezett esik majd ki az élvonalból.

Legfrissebb hírek

Száz pont fölé jutva nyert a Szeged a Pécs ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.25. 19:56

Söpréssel elődöntős az Olaj, a Falco és az Atomerőmű a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.24. 19:58

Férfi kosár NB I: körmendi, pécsi és kecskeméti győzelemmel folytatódott az alsóházi rájátszás

Kosárlabda
2026.04.22. 20:06

Férfi kosárlabda NB I: a címvédő Szolnok hosszabbított Molnár Mártonnal – hivatalos

Kosárlabda
2026.04.22. 14:35

Közel került az elődöntőhöz a Falco és a száz pont fölé jutó Atomerőmű

Kosárlabda
2026.04.21. 20:26

Férfi kosárlabda NB I: a DEAC fel szeretné tenni a pontot az i-re

Kosárlabda
2026.04.21. 09:22

Férfi kosárlabda NB I: hazai sikerek a negyeddöntő első mérkőzésein

Kosárlabda
2026.04.18. 20:02

Férfi kosár NB I: végre berobban a rájátszás!

Kosárlabda
2026.04.18. 09:45
Ezek is érdekelhetik