
Nem szerepel többé a magyar férfi kosárlabda-válogatottban Vojvoda Dávid, aki harmincöt évesen úgy érzi, több pihenésre van szüksége ahhoz, hogy időben kitolja játékoskarrierjét.
„Úgy gondolom, közel húsz év után le kell zárnom ezt a fejezetét az életemnek. A generációmból én vagyok, úgymond, az utolsó mohikán, aki vállalta még a szereplést a címeres mezben. Eljött az idő, hogy másra fókuszáljak, koncentráljak” – nyilatkozta klubja honlapjának a kiváló bedobó, aki 17 éven át játszott a nemzeti csapatban, melyben 160 alkalommal lépett pályára és két Európa-bajnokságon szerepelt.
„Nehezen hoztam meg a döntést, aki ismer, az tudja, hogy a válogatottba az első hívó szóra mindig mentem, de jöjjön most már a fiatalabb generáció. Gasper Okorn számított volna még rám, de a döntést rám bízták” – fogalmazott.
Vojvoda hozzátette, hogy telefonon beszélt döntéséről Báder Mártonnal, a magyar szövetség elnökével és a szlovén szakvezetővel is.
„Harmincöt évesen azt érzem, hogy még a lehető legtöbb időt szeretném a kosárlabdapályán tölteni, ehhez több pihenésre, rehabilitációra van szükségem. A szívem még évekig vitt volna a válogatottba, úgy gondolom, tudtam volna segíteni a legmagasabb szinten is, de az eszemre hallgattam, talán így hosszabbíthatom meg a pályafutásom. Kell figyelnem a testemre – jelentette ki az elmúlt két évtized egyik legjobb magyar kosárlabdázója, aki úgy véli, a válogatottal a 2017-es kolozsvári Eb-szereplés volt a csúcs, amikor a csoportból továbbjutott a nemzeti csapat. – Nagyon sok mindenkit meg kellene említenem, akinek hálás vagyok, hosszú lenne a névsor, mégis kiemelném Ivkovics Sztojan kapitányságát, közel tíz évet töltöttünk együtt, sok bravúrt értünk el, remek közösségünk volt.”
Vojvoda elárulta, hogy nincs hiányérzete, nyugodt szívvel köszön el a válogatottól.
„A válogatott szép jövő előtt áll, sok a fiatal játékos a keretben, akik bizonyították, hogy tudnak a legmagasabb szinten játszani. Biztosan elszorul majd a szívem, ha pálya széléről, vagy tévén keresztül nézem a válogatottat, de én leszek az egyik legnagyobb szurkoló” – hangsúlyozta.

A Honvéd lett az ötödik a férfi kosárlabda NB I-ben

Fehérvári előny az ötödik helyért zajló párharcban






