Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

2026.05.19. 19:35
null
Hanga Ádám (Fotó: Getty Images)
Egyelőre nem döntött a pályafutásáról Hanga Ádám, a Joventut Badalona veterán magyar kosárlabdázója.

A 37 éves játékos menedzsere, Lóránt András az M1 aktuális csatornának elmondta, Hanga mentálisan és fizikálisan is nagyszerű állapotban van, jelenlegi klubjától és más spanyol első osztályú csapatoktól is van ajánlata, a végső döntést azonban feleségével közösen hozzák meg annak fényében, hogy mi a legjobb a család számára, maradnak, vagy hazatérnek Magyarországra.

Lóránt Péter beszélt a Sopron KC 19 esztendős kosárlabdázójáról, Flasár Zalánról, aki ősztől Texasban, a houstoni Rice Universitynél játszik, amely az amerikai egyetemi bajnokság (NCAA) legmagasabb szintjén, a divízió I-ben szerepel.

„Az egyik legjobb akadémiai amerikai egyetemre sikerült kijutnia. Amikor először beszéltünk a csapattal, nyolc edző volt jelen, ami mutatja, hogy mennyire számolnak vele.”

Az interjúban szóba került a súlyos térdérülése után lábadozó válogatott Filipovity Péter jövője is, s mint elhangzott, a játékosnak több kérője is van.

 

Legfrissebb hírek

Kosár: az U18-as és az U16-os fiúk is győzelmekkel hangoltak az Eb-re

Utánpótlássport
2026.07.20. 18:00

A KosárKaszt második vendége: Iványi Dalma

Hirdetés
2026.07.20. 10:55

Kosárlabda: nyolcadik lett az U20-as férfiválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.19. 13:45

Olaszországba igazolt a bajnok Pécstől a kosaras Varga Alíz

Kosárlabda
2026.07.19. 13:42

Kosár: a 7. helyért játszhatnak az U20-as fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.18. 17:54

Kosárlabda: legyőzte a németeket az U18-as leányválogatott Tenerifén

Utánpótlássport
2026.07.18. 10:37

Kosár: kikaptak a negyeddöntőben az U20-as fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.17. 22:40

Szombaton Salernóban rajtol az Európai Egyetemi Játékok

Egyéb csapat
2026.07.17. 16:00