Mányoki Attila sikeresen átúszta a kanadai Ontario-tavat

2026.07.21. 21:38
null
Fotó: FB/Manyoki Attila
Mányoki Attila sikeresen átúszta a kanadai Ontario-tavat, amely a Stillwater 8 sorozat leghosszabb állomása.

A magyar sportoló ezzel már öt próbatételt teljesített, így már csak a skóciai Loch Ness, az afrikai kontinensen lévő Malawi-tó és a bolíviai Titicaca maradt hátra számára.

Mányoki vasárnap éjfélkor kezdte meg az úszást a tó déli részén található Niagara on the Lake településnél, a Niagara folyó torkolatánál. Az MTI-nek elküldött saját beszámolója szerint a tó ekkor még nyugodt volt és kellemes 23-24 fokos, így a táv feléig az aktuális rekordon belül haladt, de a második felére sokat romlottak a körülmények.

„Az állandóan változó szélviszonyok és a hullámzás iránya mellett egyre jobban esett a víz hőmérséklete is. A táv utolsó harmadában már erős szembeáramlatban kellett úszni az egyre hidegebb vízben” – olvasható a kommünikében, amely arra is kitért, hogy a szervezők három lehetséges opciót biztosítanak a célba érésre, amelyet az időjárási körülmények határoznak meg.

Mányoki a Tommy Thompson Parkot választotta, a tó addigra jelentősen lehűlt, de a 11-12 fokos vízhőmérséklet ellenére sikeresen partot ért. A hivatalos átúszási ideje 16 óra, 8 perc és 48 másodperc lett, amivel sikerült minden idők leggyorsabb férfi idejét megdönteni az útvonalon.

Az 53 éves úszó a harmadik legidősebb férfi lett az átúszás történetében, valamint az első magyar állampolgár, aki sikerrel teljesítette ezt az 51 kilométert. Mányoki a 63. személy, aki teljesítette a távot az elmúlt hetven év során, amióta Marilyn Bell elsőként átúszta a tavat.

 

Legfrissebb hírek

A Triple Crown után az Ontario-tó meghódítására készül Mányoki Attila

Úszás
2025.07.12. 14:11

Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó

Úszás
2025.07.06. 14:48

Mányoki Attila átúszta az új-zélandi Taupói-tavat

Úszás
2025.03.03. 11:32

Mányoki Attila Új-Zélandon a Taupói-tó átúszására készül

Úszás
2025.02.26. 12:22

Az óceánjárók sem állítják meg – Mányoki Attila a Manhattan-sziget körbeúszásáról új részleteket árult el

Úszás
2024.09.08. 13:13

Elképesztő bravúr: Manhattant is körbeúszta Mányoki Attila, ezzel teljesítette a Triple Crownt

Úszás
2024.08.23. 16:05

Mányoki Attila egyetlen magyarként indul a manhattani úszómaratonon

Úszás
2024.08.22. 13:26

Mányoki sikerrel kezdte az új sorozatot

Csupasport
2021.08.21. 18:29