Elképesztő bravúr: Manhattant is körbeúszta Mányoki Attila, ezzel teljesítette a Triple Crownt

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.08.23. 16:05
Mányoki Attila újabb elképesztő teljesítményéről számolt be csütörtökön a Magyar Úszószövetség hivatalos közösségi oldalán. A magyar nyílt vízi hosszútávúszó legutóbb Manhattan szigetét úszta körbe, és ezzel teljesítette a Triple Crown utolsó próbáját.

A hírről pénteken az úszöszövetség számolt be Facebook-oldalán: „Mányoki Attila újabb elképesztő teljesítménye: körbeúszta Manhattan szigetét, teljesítve a tripla korona (Triple Crown) utolsó próbáját: a La Manche-csatorna és a Catalina-csatorna átúszása után immár Manhattant is körbeúszta!” – írták a bejegyzésben. 

A nem mindennapi teljesítményről Mányoki Attila is beszámolt hivatalos Facebook-oldalán. Bejegyzésében úgy fogalmazott: 8 óra 2 perc alatt ért körbe az 50 kilométeres távon: „Az előzetes számítások szerint 7 óra 55 percet számoltak számomra és nekem is az volt az egyik célom, hogy 8 órán belül tudjak célba érni” – írta.

„A víz meleg volt, sós, de a folyó miatt zavaros, szinte a kezemet már nem láttam. A startot követően próbáltam megtalálni azt a ritmust, sebességet, amit tudok a végéig tartani. Már az első tempók után éreztem, hogy jól forog a kezem és éreztem az erőt a húzásaimban” – tette még hozzá.

Mányoki bejegyzése végén úgy fogalmazott: becsülettel végigcsinálta a versenyt, és boldog amiatt, hogy képviselhette Magyarországot: „A legfontosabb célt elértem. Becsülettel megcsinálni a világ második legöregebb versenyét, mely 1915 óta megy. A versenytáv szerint, pedig ez volt az első igazán hosszú verseny. Örülök, hogy ezen az ikonikus és történelmi versenyen részt vehettem, valamint képviselhettem hazámat.”


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik