Mányoki Attila egyetlen magyarként indul a manhattani úszómaratonon

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.08.22. 13:26
Fotó: NSÜ
A magyar Mányoki Attila is ott lesz az idei 20 Bridges úszómaratonon New Yorkban – tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Sportügynökség.

A „20 Bridges” (20 híd) névre keresztelt maratoni úszóverseny részvevői 48.5 kilométer hosszan ússzák körbe a Manhattan-szigetet – az idei viadalon 25 ország 90 úszója indul el, köztük Mányoki Attila is. 

„A történelmi jelentősége és a különleges helyszín miatt is nagyon várom az úszást. Természetesen a fő célom, hogy igazán kimagasló idővel érjek célba, úgy tervezem, hogy 7 óra 55 perces úszással tudom majd a távot teljesíteni. A sikeres célba érés számomra azért is fontos, mert ezzel az állomással együtt sikerül teljesíteni a Triple Crown úszó sorozatot is. Ezúton is köszönöm az NSÜ-nek (Nemzeti Sportügynökség) a segítséget és támogatást, hiszen olyan sportlétesítményekben készülhettem fel erre a versenyre, amik biztosították azt, hogy a legjobb kondícióban vágjak neki ennek a kihívásnak” – nyilatkozott a verseny előtt Mányoki Attila

„New York-ot illetően személyes érintettségem is van, a város második szülővárosommá vált, hiszen a World Financial Centerben dolgoztam, amikor 2001. szeptember 11-én a tornyokat támadás érte. Ezért is szorítok nagyon Attilának, hogy sikeresen teljesítse ezt az embert próbáló távot. Hiszek abban, hogy a világnak pozitív hősökre van szüksége, az NSÜ pedig örömmel támogatja ezt a kivételes vállalást” – mondta az eseményről az NSÜ elnök-vezérigazgatója, Bíró Péter.

A 20 Bridges maratoni úszóverseny csütörtökön, helyi idő szerint 9.15-kor rajtol el, Mányoki úszását az alábbi linken lehet majd követni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik