3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: a negyeddöntőben búcsúzott a férfiválogatott

2026.06.14. 13:44
null
A negyeddöntőben búcsúzott a férfiválogatott (Fotó: MKOSZ/Girgász Péter)
A magyar férfi 3x3-as kosárlabda-válogatott 21–20-ra kikapott Szlovéniától a Kassán zajló Európa-bajnoki selejtezőtorna negyeddöntőjében, ezzel befejezte szerepését, és nem jutott ki az Eb-re.

 

A férfi csapat legutóbb szeptemberben, a koppenhágai Eb-n vett részt világversenyen, ahol – Komma László, Tarján Izsák, Molnár Mátyás, Rosics Uros összeállításban – két vereséggel búcsúzott a csoportkörben, s végül a 11. helyen fejezte be szereplését a 12 csapatos mezőnyben. Ezúttal a mieink sajátos módon egy kétcsapatos csoportba kerültek az olaszok mellé, így az már előzőleg biztos volt, hogy mindkét gárda továbbjut a nyolc közé. A 12 csapatosra tervezett férfi tornán ugyanis végül csak 11 jelent meg, így – három trió mellett – az egyik csoport kéttagú lett.

Csirke Ferenc szövetségi kapitány Komma, Molnár és Rosics mellett – Tarján térdsérülése miatt – Kelemen Balázst jelölte a kassai selejtezőre, ahol a mieink remek játékkal, szinte végig vezetve 21–18-ra verték meg a tavalyi Eb bronzérmesét. Így csoportgyőztesként jutottak tovább a negyeddöntőbe, ahol a B jelű trió másodikja, azaz Szlovénia várt rájuk. A szlovénok 2016-ban és 2018-ban a harmadik helyen végeztek a vb-n, Eb-n pedig a 2010-es években arany-, ezüst- és bronzérmet is szereztek.

A vasárnapi csata remekül indult a mieink számára, akik a nemrég Kaposvárról a bajnoki ezüstérmeshez szerződött Rosics két duplájával megnyugtató előnyhöz jutottak. Nem sokkal később Molnár is bedobott kettőt a vonalon kívülről, és 18–13-nál már elérhető közelségbe került az elődöntő. A válogatottnak több „meccslabdája” is volt 20–18-nál, de az ellenfél egy egy- és egy kétpontos találattal fordított két perccel a rendes játékidő vége előtt. Ezzel a mieink számára véget ért az Eb-kvalifikáció, és eldőlt, hogy nem jutottak ki a seregszemlére.

Az Eb-re az elődöntők győztesei utazhatnak, a kontinenstornára szeptember 11. és 13. között kerül sor Antwerpenben.

KOSÁRLABDA
3x3 EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐTORNA, KASSA 
FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ
Szlovénia–Magyarország 21–20
A magyar pontszerzők: Rosics 8, Molnár 6, Komma 5, Kelemen 1

Kosárlabda
4 órája

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: harmadik győzelmével az elődöntő küszöbén a magyar női csapat

Böröndy Vivien ezúttal is élen járt a pontgyártásban.

 

 

Legfrissebb hírek

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: negyedik győzelmével elődöntőben a magyar női csapat

Kosárlabda
1 órája

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: harmadik győzelmével az elődöntő küszöbén a magyar női csapat

Kosárlabda
4 órája

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: csoportgyőztesként negyeddöntős a férfiválogatott

Kosárlabda
21 órája

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
Tegnap, 15:46

Csoportelsőként elődöntősök a mieink a női 3x3-as kosár-vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.04.11. 12:26

Csirke Ferenc: A magyar kosárlabdázásban hiánycikk az univerzális játékos

Kosárlabda
2026.02.26. 11:35

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

3x3-as kosárlabda Eb: a férfi és női válogatott is kikapott a debreceni felkészülési meccsen

Kosárlabda
2025.08.31. 21:17
Ezek is érdekelhetik