Új csapata bejelentette Lelik Réka érkezését

I. SZ.I. SZ.
2026.09.21. 21:35
null
Lelik Réka Isztambulban folytatja pályafutását (Fotó: )
Az isztambuli Emlak Konut SK ötletes videóban jelentette be, hogy szerződtette Lelik Rékát, az idei világbajnokságon a legjobb nyolc közé jutó magyar női kosárlabda-válogatott hátvédjét, aki májusban közölte, hogy távozik a Diósgyőrtől, és külföldön folytatja pályafutását.

A 2017-ben megalapított Emlak Konut 2022 óta szerepel a török élvonalban, ősztől az Euroligában is játszani fog. Lelik Rékát az Instagramra kitett csapatbemutató videóban fedezhetjük fel. Ez a második külföldi csapata a válogatott alapemberének.

A DVTK májusban jelentette be, hogy a 27 éves bedobó három szezon után elhagyja a klubot.

„Nehéz néhány mondatban összefoglalni, mit jelentett számomra a DVTK-nál eltöltött három szezon. Amikor ide érkeztem, csak reméltem, ma már biztosan tudom, hogy életem egyik legjobb döntését hoztam” – idézte a klubhonlap az utóbbi két bajnoki idény legjobbjának megválasztott kosarast, aki már akkor jelezte, tudja, hol folytatja, de akkor még nem volt publikus.

Lelik Réka a BEAC-ban mutatkozott be a magyar élvonalban, játszott Cegléden, majd öt idényben a Csatában is, s egyet Belgiumban az akkor bajnoki ezüstérmes Castors Braine-ben is eltöltött, mielőtt 2023 nyarán Diósgyőrbe szerződött. A miskolciakkal bajnoki aranyérmet, Magyar Kupa-győzelmet és két bajnoki ezüstérmet ünnepelhetett, miközben az Euroligában is szerepelt, a 2023–2024-es idényben negyeddöntős volt.

 

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
2026.10.14. 23:33

Lelik Réka elmondta, mi a legfontosabb dolog, amit magával vitt Törökországba

Kosárlabda
2026.10.09. 09:12

Női kosárlabda Euroliga: Lelik Réka a selejtező öt legjobbja között

Kosárlabda
2026.10.02. 15:45

Lelik Réka bomba formában kezdett török klubcsapatában

Kosárlabda
2026.10.02. 07:41

Lelik Réka 29 pontjával csoportkörös az Emlak Konut a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.09.30. 22:32

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

Olvasóinknál Lelik Réka volt a magyar válogatott legjobb játékosa a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.12. 09:47

Lelik Réka: Életünk nagy meccse lesz az amerikaiak ellen!

Kosárlabda
2026.09.10. 06:31