Hátország - Már Bőcsön is kiürült a kassza

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2003.01.18. 20:30
Címkék
A labdarúgó NB II Szabolcs Gabona csoportjában szereplő Bőcs KSC együttesének tagjai január 9-én találkoztak egymással először az új esztendőben. A viszontlátás nem volt felhőtlen, ugyanis a két évvel ezelőtt még az NB I B-ben szereplő gárda vezetői rossz hírrel fogadták a felkészülés előtt álló labdarúgókat. Bizony, a háromezres borsodi település együttesénél is anyagi gondok jelentkeztek, nincs mit szépíteni, kiürült a kassza. Olyan hírek is lábra keltek, hogy a csapat már nem is vág neki a tavaszi idénynek.
Persze, errefelé sem eszik olyan forrón a kását, a klub irányítóiban például fel sem merült a megszüntetés, illetve a visszalépés lehetősége, ám azt Bodnár Gusztáv ügyvezető elnök egyetlen pillanatig sem titkolta: jóval szerényebb körülmények között működhet tovább az együttes. A bejelentés után a hét elején ismét találkoztak egymással a vezetők és a csapat tagjai, s megállapodtak a folytatásról. Ennek az a lényege, hogy a futballisták a korábbi pénznek csak a felét kereshetik meg, erre az évre ugyanis alaposan megcsappan a juttatás. Kulcsár Sándor játékos-edző (aki korábban Diósgyőrött kedvencnek számított, később pedig megfordult a Ferencvárosban is) elkeseredetten újságolta, hogy az idegenbeli mérkőzésekre csak úgy tudnak majd elutazni, hogy megszűnik az étkeztetés... A játékosok döntő többsége a fentiek ellenére igent mondott, azonban hárman (Sivák Sándor, Kundrák Gábor és Farkas Attila) rögvest jelezték, hogy a megváltozott körülmények miatt a továbbiakban nem kívánnak Bő-csön maradni. A játékosok megállapodtak a vezetőkkel a tartozások kifizetéséről (a csapat tagjai novemberben és decemberben már nem kaptak fizetést sem), és közös megegyezéssel szerződést bontottak. Értesülésünk szerint elképzelhető, hogy Ózdon folytatják.Bizonytalan Kulcsár Sándor sorsa is, ugyanis a szakember egyelőre nem jutott dűlőre a bőcsi klub irányítóival, ám napokon belül végleges döntést kell hozni. Amennyiben megoldást találnak, akkor a tavasszal is kettős szerepben tevékenykedhet a népszerű sportember, ellenkező esetben viszont újabb jelentős vérveszteséget lesz kénytelen elkönyvelni a csapat. A kialakult helyzetben természetesen már nem szövögethetnek nagyra törő, merész terveket a jelenleg harmadik helyen álló együttes háza táján, kizárólag a bentmaradást tűzhetik ki célul. Mindenesetre az egyfajta megnyugvást jelenthet a gárda hívei számára, hogy a héten azért megkezdődött a felkészülés, a keret megmaradt tagjai részt vettek az idei első gyakorláson... Mindez persze csak a felszín, tudniillik joggal lehet attól tartani, hogy a Bőcs a szomszédos Tiszaújváros sorsára jut...
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik