Tessenek elképzelni három, jóban-rosszban összetartó fiatalembert a kilencvenes évek közepén, akiknek elegük lett abból, hogy egyik rosszul szervezett kispályás tornáról a másikra baktatnak csapattársaikkal. Tél van, hideg, közönség akikért, ugye, ezt a játékot egyébként űznék sehol csoda-e, hogy a srácok beleuntak a nihilbe? Álmodtak egy nagyot, és úgy döntöttek, ők bizony olyan teremtornát hoznak tető alá, hogy az egész ország a csodájára jár!
Így vette kezdetét az a sorozat, amely ma a Borsodi Terembajnokság nevet viseli.Erdős László, a "hármak” egyike, a jelenleg is futó rendezvény kiagyalója és egyben főszervezője csak mesél és mesél – roppant büszkeséggel a hangjában. Igaz, miért is ne járhatna emelt fővel?1997 – a kezdet. Az amatőrcsapatok részére kiírt sorozat döntőjének helyszíne a Körcsarnok, némi show-ra is futja, azaz FTC–Újpest öregfiúkmeccs teszi emelkedettebbé az egyébként is remek hangulatot a zsúfolásig megtelt létesítményben. Siker? Bombasiker! Egy év múltán a fináléban már a szép emlékű BS is szűknek bizonyult! A még mindig amatőrversengés már Juventus-adidas Top 18 néven fut, a gála pedig az egy évvel korábbinál is parádésabb: négy fővárosi proficsapat – az FTC, az Újpest, a Kispest és a Vasas – is tiszteletét teszi a sportcsarnokban, s bemutató mérkőzésekkel szórakoztatja a publikumot. Tizenkét hónap, és már félhivatalos a rendezvény, azaz az MLSZ akkori vezetősége felismerte, mekkora hasznot húzhat a sportág az esemény népszerűsége folytán. Immár profik részére szól a kiírás, selejtezők előzik meg a végső csatározásokat, amelyek két napig tartanak, akkor már műfüvön. "Addig csak a német DSF sportcsatorna terembajnoki közvetítéseiben láthattunk ilyen borítást – emlékezett vissza a "hőskorra” Erdős László. – Ezerkilencszázkilencvenkilenc már csak ebből a szempontból is mérföldkőnek számít a sorozat életében. Az elmúlt hét évben igyekeztünk évről évre színesebbé varázsolni a programot, mindig valami újat akartunk nyújtani a közönségnek, mert bebizonyosodott: vevők az igényesen megszervezett produkciókra. Persze, ahogy nőtt a rendezvény elismertsége és költségvetése, úgy emelkedett a munkába bevont emberek száma és az előkészületek ideje is. Amíg az első alkalommal három, úgy az idén már majdnem nyolcvan ember dolgozott azon, hogy minden flottul menjen. Örömmel tölt el, hogy ezt az egyébként üzleti vállalkozást olyan elismert üzletemberek és egyben a futballban is szerepet vállaló személyek is megsüvegelték és támogatásukról biztosították, mint Demján Sándor és Muszbek Mihály. A legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy egy olyan labdarúgó-eseményt sikerült életre hívnunk, amelyet a magyar foci jelenlegi helyzete ellenére a közönség minden évben vár. Jó példa erre az idei finálé is: a debreceni döntőt akár holnap megrendezhetnénk, akkor sem maradna egyetlen üres szék sem a nézőtéren.”S ha már a döntő… Az idei finálé kapcsán Erdős László elmondta, hogy február másodikán nem lehet gond."Miután bejártuk a Főnix-csarnokot, a létesítmény vezetőivel közösen arra a következtetésre jutottunk, hogy biztonságos körülmények között mintegy négyezerötszáz-ötezer ember tekintheti meg élőben a döntőt, azaz nem igaz az a híresztelés, hogy összesen háromezer-kétszázan lehetnek majd jelen a végső összecsapásokon. Tudni kell, hogy a csarnoknak a rendezvény típusától függően változik a befogadókapacitása. Egy koncerten akár tízezer ember is ott lehet, egy hokimeccsre viszont már csak ötezer ember engedhető be. A teremfutball, a pálya adottságai miatt, hasonló rendezvénynek számít, mint egy jégkorongmérkőzés. Az sem igaz, hogy már megtörtént a jegyelosztás: a döntőre szóló biléták még nincsenek készen, és a tervek szerint hétfőtől lehet elővételben megvásárolni őket. A tervek szerint akkorra juttatjuk el a belépőket a csarnokba. Természetesen a rendező város előnyt élvez az elosztás szempontjából, azaz a debreceniek kapják a legtöbbet a jegyekből.”