Dunaferr - Fellegvárból fekete város

Egy évvel ezelőtt a dunaújvárosi játékosok között a futball volt a téma, míg most… Mostanra már tudatosult bennük: Dunaújvárosban végérvényesen lezárult egy fejezet. Hogy a ma már drámai véget sejtető folyamat pontosan mikor kezdődött, azt talán senki sem tudja – legalábbis igencsak eltérő ennek a kérdésnek a megítélése –, ám az biztos, hogy a Dunaferr elnökségének a hétfői határozata lezárt egy időszakot.
Hétfő este ugyanis egyértelmű lett: a futballisták hiába reménykedtek a csodában, a csapatot működtető kft. igencsak zilált anyagi helyzetét az addigi tárgyalások nem oldották meg. A dunaújvárosi labdarúgásnak befektetőt kereső, az egykori ligaigazgató, Muszbek Mihály nevével is fémjelzett tanácsadói csoport, a SportUnió Kft. ugyan megtette az ajánlatát, ám azt az újvárosiak tíztagú irányító testülete nem fogadta el. A megállapodás lényege meg nem erősített hírek szerint az lett volna, hogy a SportUnió Kft. – amely társaság egyezség esetén jogot szerzett volna a Dunaferr Labdarúgó Kft. eladására – vállalta, a tavaszi idény végéig megpróbálja értékesíteni az üzletrészt, azaz igyekszik befektetőt keresni. Amennyiben az elnökség igent mond erre az elképzelésre, úgy az általa már korábban megszavazott, a labdarúgásnak 2003-ra járó negyvenmillió forint egészét – csak mellékesen jegyzendő meg, hogy ennek a hihetetlenül alacsony összegnek a döntő hányada egyébként az utánpótlást illeti… – már a tavaszi idény során elhasználta volna az első csapat, és ennek a döntésnek a felelősségét a testület nem vállalta.
A határozat megértéséhez tudni kell, hogy a Dunaferr SE erre az évre öszesen négyszázmillió forintot kap a főszponzor Dunaferr Rt.-től, és ennek az öszszegnek a felosztása már megtörtént az egyes szakosztályok között. Azaz, arra már nincs mód, hogy a labdarúgóknak korábban megszavazott támogatás növekedjen, ám azt sem szabad figyelmen kívül hagyni: az élvonalban negyvenmillió forint még a tisztességes búcsúhoz sem elegendő.
Ehelyütt fontos lehet egy felvetés, amire tán kevesen gondolnak ezekben a napokban Dunaújvárosban. Ahhoz, hogy egy klub nevezhessen a bajnokságba, bizonyos feltételeket teljesíteni kell; e feltételek lehetnek szakmaiak éppúgy, mint anyagiak. Állítólag a Dunaferr elnöksége is vállalta, hogy a 2002–2003-as bajnokságra száznegyvenmillió forinttal támogatja a futball kft.-t, és annak az időarányos része több, mint a megszavazott negyvenmillió forint…
No, de ennyi kitérő után nézzük mit csináltak a keddi edzésre készülő, beszélgető játékosok. Az már eddig is sokszor bebizonyosodott, hogy az élet a legjobb rendező. Bármilyen hihetetlen, az öltözőfolyosói beszélgetés alatt a VIP-helyiség televízióján pontban kilenc órakor Mikszáth Kálmán Fekete városát vetítették, és az első képsorok egy temetésre igyekvő menetet mutattak… A film címe alighanem illik Dunaújvárosra, az utóbbi esztendők sportfővárosára, a temetés pedig jelképesen akár az újvárosi labdarúgásé is lehet. Nem lényegtelen momentum, hogy az egyesület vezetői közül az ígéretek ellenére délelőtt senki sem jelent meg az öltözőben, a futballisták közül pedig Salamon Miklós és Jäkl Antal nem vetkőzött le tréningezni.
"Hétfő este tíz óra és éjfél között le sem vettem a fülemről a telefont, mert valamennyi játékossal beszélgettem a helyzetről – mondta a gyakorlás alatt Tornyi Barnabás vezetőedző. – Kegyetlen feladat volt elmondani a családjukért felelősséget érző embereknek, hogy mi lehet a csapat sorsa. Az élethez nemcsak pénz kell, hanem hit, lelkesedés is. Kedd reggel aztán elmondtam az egész csapat előtt, hogy a túlélési esélyeink minimálisra csökkentek, ezt követően bevonultunk a terembe, és megtartottam életem első csoportterápiás foglalkozását, azaz lelki tréninget tartottunk. Érthetetlen számomra, miként lehet egyeseknek emberi sorsokkal így rulettezni…?”
És hogy mi lehet a folytatás?
Ha valamilyen csoda folytán rövid időn belül mégis komolyabb összeghez jutna a labdarúgó-kft., a helyzet akkor sem oldódna meg. A futballisták eddig türelmesek voltak, ám még egyszer nem csinálnak bohócot magukból. A keret szinte valamennyi tagja tárgyalásban áll élvonalbeli vagy NB I B-s együttesekkel, és szinte biztos, hogy sikerül is egyezségre jutniuk. Jäkl Antal csütörtöktől valószínűleg már a győriekkel készül, de az ETO-nál szívesen látnák Salamon Miklóst is. Bagoly Gábort és Balaskó Ivánt a Sopron szeretné szerződtetni, Nikolov Balázs a pécsiek kívánságlistáján szerepel, és a többieknek is van ajánlatuk. Jó esély van arra, hogy az újvárosiak a bajnokságot a juniorkeret tagjaival – valamint az átigazolási időszak végén is a csapatnál maradó játékosokkal – fejezzék be, ám a várható kiesés nem tüntetné el a problémákat. A profik közül ugyanis többen is úgy vélekednek: nem kívánnak lemondani az őket megillető pénzről, és ha kell, pereskedéssel szereznek érvényt az igazuknak. A pénztelenséget ismerve ez könnyen jelentheti a futball kft. felszámolását…
A csapat kapitánya, Lengyel Ferenc maga sem gondolta, hogy ekkora fordulatokat tartogat még a pályafutása. A középpályás már elmúlt harminchárom éves, amikor Egervári Sándor lett az edzője, majd magyar bajnoki címet szerzett, nemzetközi meccseket játszhatott, most pedig, majd’ harminchét esztendősen kell statisztálnia csapata tönkretételéhez.
"Még hétfő este, az elnökségi döntést követően összejöttünk néhány csapattársammal– mondta Lengyel Ferenc. – Próbáltuk mérlegelni, mire számíthatunk, és azon gondolkodtunk, milyen lépéseket kell tennünk a pályafutásunk folytatása érdekében. Az egyéni véleményem az, hogy ismét ott tartunk, mint novemberben, vagyis a sorsunk mások kezében van, ám abban azért hiszek, hogy Dunaújvárosban a labdarúgás nem hal meg. Büszke vagyok valamennyi csapattársamra, mert november óta pénz és igazából remény nélkül dolgozott. Ezzel is bizonyították, hogy becsületes emberek, és azt gondolom, valamennyien meghatározó értékei lesznek az új csapatuknak. Az élet kiszámíthatatlan, ezt az én példám is bizonyítja, ám azt nem tudom elképzelni, hogy a világ bármely pontján egy sikeresen felépített gárda két év alatt ekkorát zuhanhatna. Szégyenkezni valójuk ezért talán azoknak van, akik ezt az állapotot előidézték.”
A délutáni, Baracs elleni felkészülést követően a dunaújvárosi labdarúgók még hosszú percekig ültek az öltözőjükben, várták az egyesület vezetőit, hogy személyesen tőlük is halljanak valamit a hétfői fejleményekről, ám az előzetes ígéretek ellenére az elnökség egyetlen tagja sem jelent meg közöttük…

Nem számolhattak a fő támogató válságával

Jó esély kínálkozik arra, hogy a Dunaferr a juniorcsapatával fejezze be a bajnokságot, sőt a pesszimistábbak még azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy az együttes esetleg visszalép a további küzdelemtől. Erre azért remélhetőleg nem kerül sor, ám ettől még tény, Dunaújvárosban – és a hírek szerint Siófokon is – igencsak rögösnek ígérkeznek az elkövetkezendő hetek, hónapok.
"A Dunaferr a többi csapathoz hasonlóan a bajnokság előtt bemutatott egy üzleti tervet, ám ekkor még aligha gondolta bárki is Dunaújvárosban, hogy a főtámogató, a Dunaferr Rt. a korábbi támogatásnak csak a töredékét adja majd a klubnak – mondta az Újvárosban történtekről Klement Tibor, a Magyar Labdarúgóliga szakmai és szervezési ügyvezető igazgatóhelyettese. – Egy biztos, egyik napról a másikra nem könnyű befektetőt találni, ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, a felhalmozott adósság aligha csak az elmúlt fél évben keletkezett. Bízom abban, hogy valamennyi csapat végigjátssza majd a bajnokságot, de tudomásul kell venni azt is: amennyiben a bajnokság kezdete előtt reálisabb üzleti tervek készültek volna, akkor az együtteseknek talán a jelenleginél gyengébb állományuk lenne, ám nem kerültek volna ilyen nehéz helyzetbe.”