Éger László a Lokit választotta

Az elmaradt tréning oka egy megbeszélés volt, az öltözőben a futballisták és a szakosztály vezetői között két órán át zajlott az egyeztetés. Amint azt már jeleztük, a klub ügyvezető elnöke, Perjámosi Sándor és az egyik elnökségi tag, a tulajdonosi képviselő Ficsúr József előzetesen kedd délelőttre ígérte, hogy tájékoztatja a labdarúgókat a kialakult helyzetről – a tárgyalások megszakadtak az újvárosi futballnak befektetőt kereső tanácsadói csoporttal, a SportUnió Kft.-vel –, aztán az időpont délutánra módosult, majd szerda délelőttre. Kilenc órakor a vezetőedző, Tornyi Barnabás, felment a vezetők irodájába, és kérte őket, ha egy mód van rá, akkor mondjanak valamit a futballistáknak, hiszen az senkinek sem jó, ha másod- vagy harmadkézből származó információkra hagyatkozik. Ezt követően Gróf András ügyvezető Ficsúr Józseffel együtt belátogatott az öltözőbe, és bemutatta Solymos Ernőt – már akinek be kellett mutatni azt a sportvezetőt, aki a sikerek idején végig a csapat mellett dolgozott… –, aki korábban szakosztályelnöki pozíciót töltött be, és most felhatalmazták a válságmenedzseléssel. A helyzet legalábbis érdekes, hiszen adott az önálló labdarúgó-kft., amelynek a sorsáról az egyesület elnöksége hivatott dönteni, továbbá van a szakosztálynak egy aláírási joggal felhatalmazott ügyvezetője, aki fölé ezáltal egy újabb sportvezető került…A labdarúgók a vezetőktől azt a felvilágosítást kapták, hogy aki úgymond piacképes, az másik csapathoz igazolhat (igaz, a hírek szerint az nem elég, ha e piacképes játékosok megegyeznek leendő klubjukkal, Dunaújvárosban még pénzt is szeretnének értük látni). A helyzet annyiban mosolyogtató, hogy köztudomású, a szakosztály valamennyi profinak jelentős összeggel tartozik, és már akkor összetehetik a két kezüket a vezetők, ha bármelyik játékos hajlandó lemondani az eddig elmaradt jogos járandóságáról, és úgy távozik az egyesülettől, hogy nem tesz feljelentést.Nos, nem jelenti fel a Dunaferrt Éger László, aki négy és fél évvel ezelőtt, 1998 nyarán igazolt a dunaújvárosiakhoz. A Dunaferr játékoskeretének egyik legrutinosabb tagja mind a 151 élvonalbeli meccsét a piros-fehéreknél játszotta, kedden azonban eldöntötte: a felettébb bizonytalan újvárosi helyzet helyett a debreceniek ajánlatát elfogadja.– Nem volt könnyű úgy döntenem, hogy távozok, és igyekeztem a végsőkig kitartani a Dunaferr mellett – mondta Éger László.– Rossz érzés volt utoljára kijönni az öltözőből, hiszen nemcsak egy csapatot alkottunk a többiekkel, hanem barátok is vagyunk.– Miért éppen a Debrecent választotta, hiszen köztudomásúan több élvonalbeli gárda is szerződtetni akarta?– A debreceniekkel már hónapok óta kapcsolatban vagyok, a tulajdonos, Szima Gábor többször is elmondta nekem, hogy mindenképpen szeretne a csapatában látni. Az is sokat számított, hogy a csapatkapitány, Böőr Zoltán rendszeresen hívott telefonon, és igyekezett meggyőzni, szerződjek a Lokihoz. Úgy tudom, a vezetők azt szeretnék, ha már vasárnap bemutatkoznék a DVSC-ben a műfüves terembajnokság döntőjében. – Ön ott volt a Dunaferr legnagyobb sikereinél éppúgy, mint az együttes széthullásánál. Meglátása szerint mi vezetett a szakosztály lenullázásáig?– Úgy gondolom, korábban nagyon értékes futballisták játszottak nálunk, ám hiába volt irántuk külföldi érdeklődés, egyiküket sem adták el. És ez nem a labdarúgók hibája volt… Tököli Attilát például valamelyik kérő elvitte volna százmillió forintért, ám akkor nem volt eladó, fél év múlva pedig ingyen távozhatott a szerződése lejártakor. Azt hiszem, ésszerűbb gazdaságpolitikával megelőzhető lett volna az összeomlás.– Mi igaz abból a híresztelésből, hogy a dunaújvárosi labdarúgók igencsak rossz viszonyban voltak a többi szakosztály tagjaival?– A jégkorongozók azt híresztelték a többi sportolónak, hogy azért vannak késések a kifizetésekben, mert a futballisták túlzottan sokat keresnek. Aztán az akkori elnök, Szabó József magához kérette a csapatkapitányokat, és akkor egyértelműen kiderült, korántsem a mi bérünk a legmagasabb. Az akkori edzőnk, Egervári Sándor megbeszélte a helyzetet a hokisokkal, ők ígértek is nekünk egy láda sört a kibékülés jegyében, de az italt azóta is hozzák… Aztán előfordult az is, hogy néhány hokis felpofozta két játékostársamat – nevet bármennyire is kérné, nem mondok, mint ahogyan ma már a szituáció sem lényeges, csak maga a tény –, vagyis, annak ellenére, hogy egy klubnál sportoltunk, nem voltunk egy család.– Mit érzett akkor, amikor megtudta, a klub elnöksége negyvenmillió forintot szavazott meg a futballistáknak erre az évre?– És ne felejtse, annak a nagy része az utánpótlást illeti… Nem akarok rosszat mondani a vezetőkre, hiszen az első négy évem csodálatos volt ebben a klubban. Szabó József irányítása alatt nem éreztünk a gondokból semmit, a most megszavazott összeg azonban nem más, mint a családos emberekkel való viccelődés tárgya. Csoda lenne, ha a megváltozott helyzetben a Dunaferr az élvonalban maradna, ennek ellenére én reménykedem a csodában. És még valamit… Tudtommal több csapattársam is lemond a megkeresett pénzéről, ám ha a vezetők pénzt kérnek az átigazolásukért, akkor könnyen lehet, a Bozsik-stadionban, a Kispest ellen nem lesz bajnoki találkozó a tavaszi első meccsnapon. – Mit gondol, új csapata, a DVSC hol végezhet a bajnokságban?– A dobogóra odaérhet, a Magyar Kupát pedig szeretné megnyerni a Loki. Jó lenne, ha a dunaújvárosi sikereket a közeljövőben Debrecenben is átélhetném.