Nem bírnak ránézni a labdára

– Nagy baj van a csapattal?
– Ugyan már, nincs itt semmi probléma – mondta Szabó András, az Újpest vezetőedzője. – Hetedik hete megy a felkészülés, egymás után játsszuk a tét nélküli meccseket, sokáig naponta kétszer kint voltunk a pályán, és azt hiszem, a játékosok kicsit besokalltak, pontosabban belefásultak ebbe az időszakba.
– Na azért ne mentsük fel őket… Ön szerint nem az a dolguk, hogy futballozzanak?
– Természetesen az a dolguk, de egy idő után akár nyomasztó is lehet a napi két edzés. Persze igaza van, ez sem lehet mentség, sőt, tovább is mehetek: néha azt veszem észre, a labdarúgók némelyikének olykor már hányingere van a labdától, és legszívesebben hozzá sem érne. De engem ez nem érdekel, emiatt senkinek sem adok felmentést, tetszik, nem tetszik, ők erre tették fel az életüket, és edzeniük, futballozniuk kell. A labdarúgóimtól éppen ezért jómagam is többet várok, ám az elmondottak ellenére állítom, nincs különösebb gond a Megyeri úton. Döcög a játékunk, és a csapatom ezen a héten roppan dekoncentrált volt. Mit jelent ez? Most éppenséggel azt, hogy nem megy úgy a labdaátvétel, mint amikor igazán fittek a futballisták; most elrontják a passzokat, kihagyják a legnagyobb ziccereket is. Ugyanakkor kérem, mindenki várja meg inkább, hogy elkezdődjön a tavaszi szezon, mert játékunk az éles mérkőzéseken más lesz. Nekem a pillanatnyi forma kritizálásánál nagyobb gondot okoz, hogy egy héttel eltolták a bajnoki rajtot, így még hosszabbra nyúlik a felkészülés.

– Emiatt netán az Üllői útra, a Ferencváros ellen is fásultan, hányingerrel a gyomrában mennek majd az újpesti játékosok?
– Nem jó a feltételezése, és lehet, hogy félreértett. Március nyolcadikára nyoma sem lesz a fásultságnak, a Ferencváros elleni rangadó kellően felpörgeti majd a játékosokat. Sajnálom, hogy szurkolóink az elmúlt héten két olyan edzőmeccset is láttak, amelyeken valóban pocsékul futballoztunk, de ha megnézi, hasonló élményeket szereztek a Ferencváros és a Zalaegerszeg drukkerei is. Garami József csapata a Kaposvártól, Bozsik Péteré pedig a Büktől szenvedett vereséget szombaton. Mi kikaptunk a Százhalombattától, és hangsúlyozom, nem tetszett, amit láttam, de ez ilyenkor teljesen normális. Ám mondok magának még valamit; amikor annak idején – még játékosként – bajnokságot nyertünk az Újpesttel, a tavaszi szezon előtti utolsó edzőmeccsünkön négy egyre vert meg bennünk a másodosztályú Volán…
– Aggodalomra tehát semmi ok?
– Hát nem erről beszélek?!
– Nézzünk mást… Mennyi időt szán a mentális felkészítésre?
– Rosszul közelít ehhez a témához. Folyamatosan beszélgetek a játékosokkal, éppen ezért tudom, és mondom önnek is, hogy már unják a monotonabb gyakorlások, mi több, az edzőmeccsek ritmusát. Éppen emiatt most már a frissítés és a formába hozás lesz a legfontosabb. És még mielőtt bárki félreértené a szavaimat: a játékosok éles küzdelemben szeretnék kipróbálni magukat, pontokért akarnak futballozni, és nem az ellenünk most éppen motiváltan futballozó, kizárólag kontrára építő alacsonyabb osztályú csapatok ellen. Azért is volt szerencsés a törökországi túra, mert ott több, nyíltabb futballt felvállaló ellenféllel találkoztunk, és bizony jóval eredményesebben és látványosabban szerepeltünk.
– Kár, hogy azokat a meccseket senki nem látta…
– Én is sajnálom, de remélem, hamarosan megismételjük az Antalyában nyújtott teljesítményt. Azért még van egy kis időnk…
– Visszatérve a Ferencváros elleni rangadóra: gondolom, azért arra kíváncsi, hol tartanak most a zöld-fehérek. Látta már őket futballozni az idén?
– Egyelőre még nem, de természetesen március nyolcadikáig legalább kétszer mindenképpen meglesem a Fradit, mint ahogy feltételezem, Garami József is kíváncsi lesz ránk. Sokat viszont nem lehet leszűrni a felkészülési találkozókból. A lényeg úgyis az Üllői úton derül ki, két hét múlva…