Egy jó csere már fél siker

Vágólapra másolva!
2003.03.13. 21:35
Címkék
Az tudott, hogy gazdag játékoskerettel, s ezen belül több azonos képességű labdarúgóval büszkélkedik a győri gárda.
Mindez némileg megkönnyíti Varga Zoltán helyzetét, aki a szerdai, ZTE elleni mérkőzés előtt akkor sem esett pánikba, amikor kiderült, hogy a délelőtti edzés után Stark Péter dereka megrándult: Salamon Miklóst állította helyére, aki jól is oldotta meg új szerepkörében feladatát. Amikor a vendég zalaegerszegiek vezetést szereztek, szakavatottan cserélt, és pályára küldött három rutinos játékost, Füzi Krisztián, Baumgartner Attila és Herczeg Miklós, így lendületesebbé vált a csapatjáték, és bizony kevésen múlott, hogy megfordítsák a mérkőzés eredményét. Varga Zoltán hasonló húzására szombaton is lehet számítani.
Balog Csaba már a Videoton ellen készül (Fotó: Németh Ferenc)
Balog Csaba már a Videoton ellen készül (Fotó: Németh Ferenc)
Balog Csaba már a Videoton ellen készül (Fotó: Németh Ferenc)
Balog Csaba már a Videoton ellen készül (Fotó: Németh Ferenc)
Balog Csaba már a Videoton ellen készül (Fotó: Németh Ferenc)
Balog Csaba már a Videoton ellen készül (Fotó: Németh Ferenc)
"A számunkra rosszul sikerült tavaszi rajt után szerdán a bajnokcsapat ellen sikerült bebizonyítanunk, hogy a Videotontól hazai pályán elszenvedett súlyos vereség csak múló kisiklás volt –mondta a szakmai igazgató. –A Zalaegerszeg ellen, különösen a második félidőben már úgy akaratban, játékban, egyaránt felülmúltuk ellenfelünket, és akár nyerhettünk is volna. Az ekkor nyújtott játék növelte játékosaim önbizalmát, és mindez pedig feljogosít arra, hogy kijelentsem: az Üllői úti futballszentélyben sem lépünk esélytelenül pályára.”
A Zalaegerszeg szerdai mérkőzésén Balog Csaba volt a kék-fehérek kapitánya. A középpályás Győrött középső védő pozícióban futballozott, s egyáltalán nem vallott szégyent új szerepkörében.
"Mostanra letöltötte eltiltását Kocsárdi Gergely és Urbán Flórián is, így visszaáll a régi hadrend, nagy valószínűséggel mindketten játszanak majd szombaton – mondta Balog Csaba. – Nem tudom, hogy a mester milyen feladatot szánt nekem a Videoton elleni mérkőzésen. Úgy gondolom, nem lesz könnyű dolgunk. Volt csapattársunk, Róth Ferenc is nagyon fogadkozik, mondván, hat pontot gyűjtöttek és folytatni szeretnék a sorozatot. Biztos, hogy összerázódtak, de ez bennünket nem zavarhat. Ahhoz, hogy az első hat között minél jobb helyre kerüljünk, a hazai mérkőzéseinket meg kell nyerni. Így vagyunk a szombati, Videoton elleni összecsapással is. Remélhetőleg ki tudjuk szolgálni közönségünket, és a Debrecen elleni győzelem után talán valamit a játékon is tudunk javítani.”
Statiszikák
GyőrZTE
Házi gólkirálySzanyó 7Kenesei 10
Forma (előző):6% (20%)53% (66%)
ZTE (o) 1–1Győr (i) 1–1
Videoton (o) 0–4DVSC (o) 2–1
DVSC (i) 1–3Újpest (o) 3–3
Újpest (o) 1–3MTK (o) 1–2
MTK (i) 0–2Dunaferr (o) 2–1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik