Női NB I - Remekelt a László Kórház

B. N. Z.B. N. Z.
Vágólapra másolva!
2003.04.09. 22:08
Címkék
Nagy Anett a nagypályán is tarthatatlan
Nagy Anett a nagypályán is tarthatatlan
Nagy Anett a nagypályán is tarthatatlan
Nagy Anett a nagypályán is tarthatatlan
Nagy Anett a nagypályán is tarthatatlan
Nagy Anett a nagypályán is tarthatatlan
A női NB I 19. fordulója két egygólos hazai győzelmet hozott. Rákospalotán a Femina már a 7. percben vezetett, s Ruff Szilvia találata három pontot ért. Csepelen a László Kórház csak a 88. percben szerzett Milassin Erzsébet-góllal tudta megszerezni a győzelmet a sereghajtó ellen. A Szombathely és a Miskolc szabadnapos volt. Hét közben két találkozót rendeztek. A két fővárosi csapat presztízsmeccsén a bajnok Femina nagyon gyenge teljesítményt nyújtott, így nem volt meglepetés, hogy a zöld-fehérek győztek Rákospalotán. Az MTK–Szombathely mérkőzésre "elfelejtettek” a szövetségből bírót küldeni, így az egykori játékvezető (ma már ellenőrként tevékenykedő) Hidasi Gyula fújta a sípot a pontosztozkodással zárult összecsapáson.

László Kórház-Saturnus–Győri ETO FC 2–1 (1–1)
Csepel, 150 néző. V: Kelemen. LÁSZLÓ KÓRHÁZ: Sipos – Szabó I., Milassin, Buj, Faigl – Belső, Schatz, Agócs, Németh Z. (Apai) – Lengyel (Papp), Fogl. Edző: Fenyő Ottó. GYÔR: Horváth B. –Szabó H. – Szórádi, Kuti (Farkas M.), Mehringer – Jakab P., Jakab R., Pintér, Szakács – Tóközi, Szalkai (Bödör). Edző: Papp Tibor. G: Fogl (11-esből), Milassin, ill. Tóközi. Sárga lap: Szalkai. Jó: Milassin, Agócs, Belső, ill. Jakab R., Jakab P.

Eger tizedik alkalommal várja a fiatalokat

Jubileumához érkezett az egri utánpótlástorna, hiszen ezúttal már tizedik alkalommal gyűlnek össze a korosztályos csapatok a hevesi megyeszékhelyre. Tavaly tíz korosztályban már 203 együttes nevezett, de a szervezôk szeretnék, ha újabb rekordot dönthetnének. A június 26-tól 29-ig tartó sorozaton kétszer húszperces mérkôzéseket játszanak a csapatok, de nemcsak Egerben, hanem a környékbeli kisebb településeken is rendeznek meccseket. A fiúk az 1988 és 1995 közötti nyolc korosztályban mérhetik össze tudásukat, de futballozhatnak a lányok is, akik három korosztályba nevezhetnek. Jelentkezni április 30-ig lehet a 06 (30) 228-7331-es számon.
1. FC Femina-Váczi-Toyota–MTK Hungária 1–0 (1–0)
Széchenyi tér, 200 néző. V: Timbókovics. FEMINA: Kövesi – Gáspár, Erdei, Paraoánu, Sümegi – Szekér, Pádár, Bilicsné, Smuczer – Ruff, Sebestyén. Edző: Kiss László. MTK: Rothmeisel – Méry, Farkas, Molnár-Sáska, Nikandish K. – Pucsek, Deli, Gyöngy, Bangó – Gál, Várkonyi (Kovács N.). Edző: Nikandish Hossein. G: Ruff. Sárga lap: Deli, Pucsek. Jó: Erdei, Szekér, Smu-czer, ill. Méry, Gál

Elhalasztott mérkőzések a 15. fordulóból:
1. FC Femina-Váczi-Toyota–László Kórház-Saturnus 1–3 (0–0)

Széchenyi tér, 250 néző. V: Gaál. FEMINA: Kövesi – Smuczer, Paraoánu, Erdei, Sümegi – Szekér, Bilicsné, Pádár, Jagicza (Gáspár) – Ruff, Sebestyén. Edző: Kiss László. LÁSZLÓ KÓRHÁZ: Sipos – Szabó I., Milassin, Buj, Faigl – Barna (Belső), Agócs, Schatz, Németh Z. (Apai) – Lengyel, Fogl (Sánta). Edző: Fenyő Ottó. G: Pádár (11-esből), ill. Agócs (2), Fogl. Sárga lap: Smuczer. Jó: Kövesi, Sebestyén, ill. Agócs, Fogl, Milassin, Buj

MTK Hungária–VFC-Szombathely-Solt-Mix 1–1 (0–1)
Salgótarjáni u., 150 néző. V: Hidasi Gy. MTK: Rothmeisel – Méry, Farkas, Molnár-Sáska, Nikandish K. – Pucsek, Deli, Gyöngy (Kovács N.), Bangó – Gál, Várkonyi. Edző: Nikandish Hossein. SZOMBATHELY: Bezsenyi – Kaczmarski, Markó, Weisz, Kovács E. – Pintér, Fenyvesi, Horváth N. (Péter), Bauer (Takács N.) – Szanyi, Tájmel. Játékos-edző: Markó Edina. G: Nikandish K., ill. Tájmel. Kiállítva: Markó (89. p.). Jó: Nikandish K., Farkas, Várkonyi, ill. Weisz, Tájmel

A góllövőlista élcsoportja
18: Pádár (Femina), 12: Sebestyén (Femina), Agócs (László Kórház), 11: Ruff (Femina), 9: Fogl (László Kórház), 4: Gál T. (MTK), Szekér (Femina), 3: Czuder, Czakó, Ferencsik (Miskolc), Tóth A. (Szombathely), Tóközi (Győr)
Az állás
1. Femina14102247–1032
2. Szombathely1373316–1524
3. László Kórház1372426–2223
4. Miskolc1141613–1813
5. MTK1333712–1712
6. Győri ETO1421118–407
A Renova visszalépett
Női NB I, futsal

Felsőházi rájátszás az 1–4. helyezésekért

Az 1. fordulóban félbeszakadt Bp. Hungária–REAC-Postás mérkőzés ügyében – mindkét fél meghallgatása után –nem hozott határozatot a fegyelmi bizottság.

Következik: 2. forduló. Április 13., 10.00, Szentes

Az összesített góllövőlista élcsoportja
84: Dombai-Nagy Anett (REAC-Postás), 54: Pokorniné (Tatabánya), 44: Kovacseva (Hungária), 42: Brunda (Salgótarján), 41: Siha (Szeged), 38: Schlapak (Tatabánya), 37: Papp É. (Jéghegy), 36: Sándor (Szolnok), 30: Lévay (REAC-Postás), 29: Tóth B. (Bp. László), 28: Milassin (Bp. László), 27: Kiss E. (Szentes), 24: Ferenczi (REAC-Postás), Fodor (Pepita), Kiss K. (Jéghegy), 23: Kakukk (Eger), 22: Hodován (Szekszárd), Berki (Pécs), Kovács A. (Eger), 21: Mészáros (REAC-Postás), Tóth G. (Debrecen), Martini (Tatabánya)
Az állás
1. REAC-Postás2210– 46
2. Szekszárd3219– 86
3. Hungária2116– 63
4. Szentes334–110
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik