Törleszti tartozását a Diósgyőr

Tudósítóinktól TudósítóinktólTudósítóinktól Tudósítóinktól
Vágólapra másolva!
2003.04.18. 22:36
Címkék
Nem lehet azt mondani, hogy kellemesen telnének mostanában a DVTK Kft. ügyvezető igazgatójának, Nagy Bélának a napjai. A társaságot ugyan végül nem sújtja pontlevonással a Magyar Labdarúgóliga, miután a Diósgyőr kifizette Rob Kornél és Vén Gábor elmaradt járandóságát (a két labdarúgó szerződésszegésért feljelentette a kft.-t, a fegyelmi bizottság a futballistáknak adott igazat, akik így szabadon igazolhatóvá váltak, és januárban Nyíregyházára igazoltak), most azonban Filó Tamással akadnak problémák… A télen a BKV Előre együtteséhez igazolt játékos is szeretné megkapni a neki járó összeget. A DVTK-nak április 15-ig kellett volna törlesztenie az adósságot, ám ez nem történt meg, a határidő pedig lejárt."Szerdán délután átutaltuk az összeget, valamivel több mint egymillió forintot – mondta Nagy Béla. – Az utalásra személyesen vállaltam garanciát. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy van egy lezáratlan ügyünk Vojtekovszki Csabával is, akinek szintén tartozunk. Azt azért szeretném leszögezni, hogy az adósságokat a korábbi ügyvezetés halmozta fel, s mi most ezt igyekszünk helyrehozni. Reszeli Soós István menedzser-igazgató 2002 februárjában egészen mást ígért, mint amit végül is teljesített…”Információnk szerint a DVTK legutóbbi hazai bajnoki mérkőzésén Reszeli már nem ült a díszpáholyban…Általános meglepetést keltett Dorogon Duró József és Borsos Vilmos váratlan távozása. Kiss László, az NB II Winner Sport-csoportban szereplő csapat ügyvezető igazgatója a Nemzeti Sportból tudta meg, hogy az együttes edzője és játékosa Kispestre szerződött, összehívta az elnökséget, és gyorsan megszületett a döntés, miszerint a rájátszásból még hátralévő mérkőzéseken Moretz László vezetőedzőként irányítja az együttest, míg Varga Jánost szakmai igazgatónak nevezték ki. A 48 esztendős Moretz László tősgyökeres dorogi; egy rövid ajkai és esztergomi kitérő után már 13 éve dolgozott utánpótlásedzőként a klubnál.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik