Nagy váltás a Népligetben

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2003.05.20. 20:52
Címkék
Ritkán volt példa arra a magyar futballban, hogy Újpestről egyszerre több edző, s még több futballista igazoljon át a Ferencvároshoz  márpedig hamarosan ez történik, ám ennek aligha örülhet mindenki a Fradi háza táján.
Amint már beszámoltunk arról: az Újpest utánpótlását szponzoráló Euroleasing ismét klubot vált (mint ismeretes, a lilákhoz a Vasastól kerültek), és a nyártól a Fradi népligeti sporttelepe lesz az új bázis. Információink szerint az Euroleasing négy csapatra tart igényt, az FTC 15, 16, 17 és 19 éveseire, a többit úgymond meghagyja a klubnak. Kérdés, mi lesz azokkal a ferencvárosi szakemberekkel, akiknek a helyére jönnek az újak? Többen jelezték szerkesztőségünk felé, éles viták, már-már botrányos jelenetek kísérik az Üllői úti székházban a váltást.Itt van mindjárt ifjabb Albert Flórián, aki nagy lelkesedéssel látott munkához, erről lapunkban is nyilatkozott, tavaly ősszel négy évre szóló szakmai programot tett le az elnökség asztalára, ám most úgy tűnik, arra nem lesz szükség. Jelenleg ő az ifi A csapat vezetőedzője, valamint az FTC utánpótlásának szakmai vezetője is."Mi, a Népligetben dolgozó edzők is meglepve hallottunk a váltásról – mondta ifjabb Albert Flórián. – Nincs is ezzel semmi gond, mert aki a pénzt adja, az diktál, ám arra azért vigyázni kellene, hogy megmaradjon a Fradi-szív, a kötődés a klubhoz. A szakmai programomat elfogadta, mi több kitűnőnek találta az elnökség, de úgy tűnik, feleslegesen készítettem el…” A hírek szerint ifjabb Albert Flóriánnak felajánlották, hogy a jövőben a 6-14 éves korú fiatalokkal foglalkozzon, amelyen még gondolkodik, de nem csupán a korábbi középpályásnak kell új foglalkozás után néznie, hanem a szintén ott dolgozó, egykori Fradi-játékosnak, Takács Lászlónak, valamint Rubold Péternek is. Az Euroleasingnél tisztában vannak azzal, hogy érkezésük feszültséget okozhat a Ferencvárosnál, és mindezt Herczeg Vince is elismerte, aki július elsejétől Szabó Gáborral együtt utánpótlás-igazgatóként dolgozik majd a Ferencvárosnál: "Lehet, hogy nem lesz zökkenőmentes a munkába állásunk, de mi a legjobbat akarjuk kihozni a Ferencvárosból is, csakúgy, mint tettük korábban az Újpestből, még keressük azt az edzőt, aki a szakmai munkát irányítja majd” – mondta az új utánpótlás-igazgató.Tegyük hozzá: az Euroliesing által támogatott újpesti korosztályos csapatok sikeresek a maguk bajnokságában. Igaz, a Fradinál sem lehet gond, mint fentebb is olvasható, a juniorbajnokságot a zöld-fehérek nyerték.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik