Biztos nemzetközi szereplés

Á. L.Á. L.
Vágólapra másolva!
2003.05.21. 23:12
Címkék
A biztos hiányzók: Sandro Tomic, Sabin Ilie, Sándor Tamás, Balog Zsolt és a közelmúltban műtött Kaha Sketiani, azaz szombaton a DVSC-MegaForce az említettek nélkül lép pályára a bronzérem megszerzése szempontjából sorsdöntőnek ígérkező bajnokin, ahol a jelenlegi harmadikkal, az Újpesttel találkozik.
Iliére visszaérve: nem lenne meglepő, ha a Juhász Roland lekönyökléséért három mérkőzésre eltiltott csatárt házon belül is megbüntetnék, legalábbis volt már rá példa a glóbuszon, hogy hasonló vétségért egy-egy játékosnak a zsebébe kellett nyúlnia. Mindazonáltal a Ferencváros is fizetne a debreceni klubnak, mégpedig Iliéért, tudniillik a hírek szerint az elsőségre hajtó zöld-fehérek a következő szezonban szívesen látnák maguk közt a vehemens támadót."Erről már én is hallottam, de leszögezem: a Ferencváros részéről még nem történt hivatalos megkeresés ez ügyben – kommentálta az értesülést Szilágyi Sándor, a DVSC ügyvezetője.Az Ilie-féle "megy vagy marad”-kérdés egyelőre tehát nyitott, s függőben van Bernáth Csaba és Hanák Viktor ügye is, akiknek szerződése június 30-án lejár."A két labdarúgóval zajlanak a tárgyalások” – zárta rövidre a témát a debreceni ügyvezető.A DVSC kapcsán szólni kell még az Intertotó-, valamint az UEFA-kupáról, egyelőre ugyanis kérdéses, hogy melyik sorozatban indulhat a nemzetközi porondra vágyó együttes. A Fradi bajnoki címe esetén a Lokinak a Magyar Kupában szerzett ezüstérme az utóbbira érne fel egy belépőjeggyel, az MTK elsősége esetén viszont a Borsodi Liga bronzérmesét illeti meg a részvétel joga. A DVSC vezetősége annak idején jelezte az MLSZ felé, elindulnának az Intertotó-kupában, ám szerdán úgy tűnt, könnyen megeshet, hogy a piros-fehérek mégis hoppon maradnak, a kisebbik tornára ugyanis időközben bejelentkezett a Videoton is, s a fehérvári klub honlapján már kész tényként közölték, hogy az együttes (a Győrrel együtt) Intertotó-reprezentáns."Rögtön a Magyar Labdarúgó-szövetség illetékeseihez fordultunk, hogy az UEFA svájci központjánál kérvényezzék a most péntekig tartó nevezési határidő kitolását, mert két fordulóval a bajnokság vége előtt nem tudni, hogy melyik csapat indulhat a Bajnokok Ligájában, melyek az UEFA-kupában, márpedig ez bennünket is érint” – közölte Szilágyi Sándor. A probléma velejét az adta, hogy az Intertotó-kupa nevezési szabályzatában szerepel egy cikkely, miszerint abból a bajnokságból, melynek küzdelmei nem fejeződnek be május 23-ig, csak olyan klubok jelentkezhetnek, melyeknek sem a BL, sem az UEFA-kupa elérésére nincs már esélye. Csakhogy a Debrecennek az utóbbira jó sansza van, s ha az esélyből valóság lesz, ugyanakkor a DVSC jelentkezik az Intertotó-kupára is, eme sorozattól utólag visszalépne, ami viszont büntetést vonna maga után. Az MLSZ és az UEFA gyors telefonváltásának köszönhetően aztán vége lett a hajdúsági riadalomnak, az európai szövetség ügyintézője ugyanis jelezte: az Intertotó-kupa nevezési határidejét június 2-ig meghosszabbították, azaz csak a bajnokság végeredményének ismeretében dől el, hogy a három érintett klub közül melyik kettő startol ebben a sorozatban. Az engedély írásbeli megerősítését tartalmazó fax a hivatali idő lejártáig nem futott be az MLSZ-hez.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik